i m p u l s e c r e a t o r phÓrum

Pendragon legenda nagy nagy kedvenc. de ha mar szerb antal akkor utas es holdvilág is nagyon jó ajánlom barkinek / mindenkinek.

_________________

"Az ég igazságos,mert kéjeinkből csinál,benünket ostorozni eszközt..."

Shakespeare: Lear király

_________________
tucc- tucc

nekem ez az egyik kedvencem Adytól

Őszi éjszakán

A szél ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor... aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe sugja,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan!...

Szálinger Balázs

Megyünk alá, de igazán alá!
A felszínen maradók istenére
(aki a szőnyeget fölhajtaná,
de látásra nem lenne sok esélye)
megyünk alá, most igzán alá:
lássuk milyen! Alapja, csontja, vére!
Meghallja minden épeszű bolond itt:
az első magyar fúrópajzs felordít.

A föld megnyílik, engednek a rostok,
füttyent a gyémántfej, visít a kő,
mögéje menekül, s csattan a vasfog,
előtte Pest, utána levegő,
"metrót építünk, vagy amit akartok,
és megmozdul minden, mi lehető,"

Ki egy haszonelvű kelet fia,
s bérkérdésnél végzi az aknamunkát,
annak vér lesz az akciedencia:
nyugatról kezd, és mi fegyvert adunk át
(épít az is, mint mi, annyira)
s itthon forintr válthatók a nyugták!
Rákóczi út 66., murvapad:
találkozás a föld alatt.

Szóval megyünk alá, s ha nem ma: holnap,
az első magyar fúrópajzs: létezik;
s bár van városfal is, mit mélyre toltak:
acélfogak szórják szét részeit.
Fölöttünk senkik parkettát csiszolnak,
lassan közelítenek, élvezik...
de mire leérnek és irányt keresnek,
mi nem hiszünk nyugatnak, keletnek.






szerintetek ez most miről szól? sztem undergroundról, de nem tudom eldönteni.

_________________
..Music wants me..
..drum mind, bass soul..

Nekem Ady az örök kedvencem... még semelyik költőnek nem kerültem anyira a hatása alá, illetve nem nyűgözött le annyira, mint ő -állítom skorpió! De legalább az aszcendense az ...
Bocsánat, ha lettek volna már, én összegyüjtöttem egy gyönyörű Ady csokrot, de annyi szép verse van, hogy nehéz volt válogatni

ADY ENDRE

Új vizeken járok

Nem kellenek a megálmodott álmok,
Új kínok, titkok, vágyak vizén járok,
Röpülj, hajóm,
Nem kellenek a megálmodott álmok.

Én nem leszek a szürkék heged&se,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma g&ze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék heged&se.


Héja-nász az avaron

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.


Félig csókolt csók

Egy félig csókolt csóknak a tüze
Lángol elébünk.
Hideg az este. Néha szaladunk,
Sírva szaladunk
S oda nem érünk.

Hányszor megállunk. Összeborulunk.
Égünk és fázunk.
Ellöksz magadtól: ajkam csupa vér,
Ajkad csupa vér.
Ma sem lesz nászunk.

Bevégzett csókkal lennénk szívesen
Megbékült holtak,
De kell az a csók, de hí az a tűz
S mondjuk szomorún:
Holnap. Majd holnap.



Meg akarlak tartani

Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyúltat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.


Mert engem szeretsz

Áldott csodáknak
Tükre a szemed,
Mert engem nézett.
Te vagy a bölcse,
Mesterasszonya
Az ölelésnek.
Áldott ezerszer
Az asszonyságod,
Mert engem nézett,
Mert engem látott.
S mert nagyon szeretsz:
Nagyon szeretlek
S mert engem szeretsz:
Te vagy az Asszony,
Te vagy a legszebb.


Az én menyasszonyom

Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
&Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.&

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget



Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.


Az alvó csók-palota

Halálon innen, Életen túl,
Csak férfi-ember juthat oda,
Csak szomorú hím juthat oda,
Ködben, homályban alszik, alszik
A csók-palota.

Ezer szobában ezer asszony,
Fehér, szép asszony várva piheg,
Forró, nagy asszony várva piheg
S mint tűzharang, úgy csendül, úgy kong,
Úgy ver a szived.

Ajtót ajtóra lopva nyitsz ki,
Mindenütt asszony és nyoszolya,
Parfüm, tűz-asszony és nyoszolya,
Csók-labirint és ezer asszony
És ezer Soha.

Ott fogsz futkosni mindörökké,
Gyáván, vacogva, csóktalanul,
Jégvirágosan, csóktalanul
S barna hajadra a nagy Ősznek
Hóharmata hull.


Maradhatsz és szerethetsz

Előtte a fiatal nő-test
Parfüm-hírnöke jönne
És az öröm jönne utána,
Szemérmesen köszönne.

Nem hallott rólam, sohse látott,
Lábamnál ülve nézne
Hosszú órákig a szemembe
És szólna félve, félve:

&Leány vagyok, idegen, tiszta,
Nem látott férfi senki,
Szép vagyok, szegény és hazátlan,
Szeretnélek szeretni.&

S én visszanéznék a szemébe
S szólnék, mint bús beteghez:
&Leány, akaratod legyen meg,
Maradhatsz és szerethetsz.&


Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet


ELBOCSÁTÓ, SZÉP ÜZENET


Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.

Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsúztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott diszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben.
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzámtartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

Nyilas egyébként

_________________
Mindegy, csak üssön.

skorpio az en vagyok

_________________
Everybody talkin bout us, these days,
but what you really know about deez breakz?
and everybody MCs or DJs,
but what you really know about deez breakz?

www.budapestbassmusic.hu
www.bladerunnaz.hu
www.facebook.com/bladerunnaz

Én is skorpió vagyok, és azért gondoltam, hogy ő is az, mert ha verseket írnék én is ilyeneket írnék (na jó biztos nem ilyen profi módon.. ) - ezzel csak azt akartam mondani, hogy annyira végletesek az érzelmi, mint egy skorpiónak. Egyszerűen imádom és kész!

És a kedvenc Arany balladám:

Tetemre hívás

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!”

Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
„Lélek ez ajtón se be, se ki!...”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” - „Vissza! neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”

Fojtva, teremről rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”,
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.

„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”
Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.”

„Hát ki?...” riad fel Bárczi sötéten,
„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”

„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.

„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!”
Megkönyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.

„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.

„Jöjjön utolszor szép szeretője,
Titkos arája, Kund Abigél!”
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre;
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benőt én meg nem öltem,
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.

„Bírta szivem’ már hű szerelemre, -
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval &igenre&,
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”

"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél"

Orwell - Állatfarm

Petri Gyorgy
Lesz ez még rosszabb

Lesz ez még rosszabb, Irma,
irmagunk sem marad;
könnyet fakasztok szemedből, mint a torma,
úgy szeretlek, ahogy már nem szabad.
Vénülök; megy még a szerelmi torna,
de a test egyre lankatagabb,
ha ráparancsolok, még szót fogad,
pedig magam: mint zápfog, hogyha korhad.

Amikor azt hitted, teherbe estél,
összerándultam az őrült örömtől,
olyan volt, mint egy álom: estély, kastély - - -

ha eszembe jut, még mindig dörömböl
a szívem - beveszek egy Nitromintet -
nem metafora volt ez. Rád tekintek:
tükröződöm: én vagyok a gyerek.

Petri György

_________________
'Halk frankózás, agyatlan tekintetek, újabb cigik.'
BEE

Csáth Géza novellái
http://mek.oszk.hu/00600/00634/00634.htm

ezen a topicon el is csodálkoztam eléggé
de jó
aranyos hogy mindenki beírja a kedvenc versét (novelláját)

eddig talán ady meg csáth vezet

Nekem ez a kedvencem:

Nem érdekel, hogy mibõl élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával.
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel.
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.

Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el a saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétébõl ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy ó igen!

Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan, csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?

Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide..
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tûz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülrõl,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.

A legjobb Örkény novella (szerintem )

Úgyszólván minden Moliére-darab úgy végződik, hogy elhívatják a jegyzőt meg az írnokát, és vagy házassági szerződést kötnek, vagy végrendeletet csinálnak.
Ennek köszönhette O. F., hogy már az első emlékpróbán elfoglalhatta végleges helyét. A főszereplők még csak jelzett bútorok körül mozoghattak, neki azonban odatették az írnoki pulpitust, mely már jó néhány Moliére-darabban szerepelt. Az asztalkát félig eltakarta ugyan a betegágy baldachinja, de azért volt rajta papír, kalamáris, a kalamárisban két lúdtoll.
- Légy szíves, Ferikém, aztán ne vacakolj - szólt oda neki a rendező.
- Mi jut eszedbe, kérlek? –mondta O.
Huszonhatodik éve volt a színháznál. Tavaly, az évfordulón, emléklapot, egy üveg pezsgőt és felköszöntőt kapott. A legtöbb, amit e negyedszázad alatt elért, az volt, ha némaszerepek helyett egy vagy két mondatot mondhatott. Már előfordult, nem is egyszer, hogy megpróbált a semmiből valamit csinálni; sajnos minden ilyen irányú kísérlete balul végződött.

Ezúttal meg akarta szívlelni a rendező figyelmeztetését. Leült a kis pulpitushoz és némán, úgyszólván észrevehetetlenül körmölte a haldokló apa végakaratát.

A hatodik emlékpróbán azonban tüsszögni, krákogni kezdett. Abbahagyta az írást, elővett egy óriási, piros kockás zsebkendőt, harsogva belefújta az orrát. Ennyi színt, gondolta, talán csak bevihetek?

A rendező azonban már a harmadik fúvásnál fölfigyelt. - Náthás vagy, Ferikém? -érdeklődött.

- Úgy látszik - mondta -, megfáztam valahol.

Két éjszaka nem aludt. Csak magát okolta. Megbánta, hogy ilyen külsőséges eszközökhöz nyúlt, mint az orrfúvás; azon törte a fejét, hogy lehetne az írnok alakját belülről megteremteni.

Sikerült. Harmadnap egy kicsit beljebb állította asztalkáját, hiszen így is csak a fél arca látszott a brokátdrapéria mögül. Innen előbb szúrós, majd megvető, végül gyűlölködő pillantásokat vetett a haldokló apára. Az álmatlan éjszakák eredményeképpen ugyanis az írnok vidéken, kitagadva, apa nélkül nőtt fel. Egy jó szót se kapott senkitől. Mindig azokat irigyelte legjobban, akiknek apjuk van. Ő tehát drámai perceket élt át e haldokló ágyánál, hiszen először állt szemtől szembe egy szívtelen apával, aki végrendeletileg kitagadta a fiát.

Irni se bírt. Föl-fölnézett. Szeméből sütött a gyűlölet. A haldokló apát játszó színész ideges lett.

- Mit bámulsz rajtam, kérlek?

Odajött a rendező.

- Már megint vacakolsz, Ferikém?

- Én csak lereagálom - mondta vérig sértve -, hogy ő milyen rossz apa.

- Ird, amit mondanak - förmedt rá a rendező. - Ne reagálj le semmit.

Nagyot nyelt, belemártotta a kalamárisba tollát, írt. Napokig nem jutott eszébe semmi. Aztán alakulni kezdett valami. Aztán ez a valami kialakult.

Eleinte nem történt semmi. Érzéketlenül ült, és írta, amit tollba mondtak neki. Egyszer azonban megrándult az arca. Abba nem köthet bele senki, ha ez a régimódi lúdtoll eldugul... Kirázta. Szájába vette, tisztára nyalta a tollat. Mégis pacát csinált. Bosszúsan megrázta fejét. Kipróbálta a másik tollat, az se szuperált. Az a néhány bennfentes, aki már ott ült a

nézőtéren, mind azt nézte, hogy kínlódik a tollal. Elővett egy zsebkést. Megvágta a tollat. Épp ki akarta próbálni, amikor az apa, aki már az utolsókat hörögte, föltápászkodott.

Félbeszakadt a próba. Éles, kemény, durva szavak hangzottak el. Felejtsük el e megalázó perceket.

O. F. elcsüggedt. Napokig némán írt, mint egy gép. De csak a bemutatóig bírta. Az utolsó percben, már az öltözőben kikristályosodott benne egy egészen új szerepfelfogás, amelyben -minden merészsége ellenére - senki se találhat kivetnivalót. Egy darabka fekete tüllt kért. Csak vásznat kapott. Az is jó.

A bemutatón az írnok, gyászflórral a karján lépett színpadra. Minthogy fekete ruhában volt, a keskeny szalag nem tűnt föl senkinek. Arcán nyugalom honolt: őróla senki le nem olvashatta, hogy váratlanul elvesztette egyetlen lányát, élete vigaszát, a drága Jennie-t... Leült és írt. Bensőjében vihar tombolt, hiszen a haldokló apa óhatatlanul fölébresztette benne a halott leány emlékét. Amikor az apa kiszenvedett, hajszál híján kitört belőle a sírás, de ő vasakarattal uralkodott magán. Nem is vett észre senki semmit.

Az előadás nagy sikert aratott. A kritikusok sorra dicsérték a szereplőket, de csak a látványos, mutatós alakításokhoz volt szemük. Az írnokról egy árva szó nem esett. O. csak legyintett. Tudják is ők, mi a művészet! Észrevehetetlenül is nagyot kell alkotni... De érdemes? Érdemes, gondolta O.

_________________
Brotha' give me some coins, or else let the cancer eat your heart out

A legjobb Örkény novella (szerintem )

Úgyszólván minden Moliére-darab úgy végződik, hogy elhívatják a jegyzőt meg az írnokát, és vagy házassági szerződést kötnek, vagy végrendeletet csinálnak.
Ennek köszönhette O. F., hogy már az első emlékpróbán elfoglalhatta végleges helyét. A főszereplők még csak jelzett bútorok körül mozoghattak, neki azonban odatették az írnoki pulpitust, mely már jó néhány Moliére-darabban szerepelt. Az asztalkát félig eltakarta ugyan a betegágy baldachinja, de azért volt rajta papír, kalamáris, a kalamárisban két lúdtoll.
- Légy szíves, Ferikém, aztán ne vacakolj - szólt oda neki a rendező.
- Mi jut eszedbe, kérlek? –mondta O.
Huszonhatodik éve volt a színháznál. Tavaly, az évfordulón, emléklapot, egy üveg pezsgőt és felköszöntőt kapott. A legtöbb, amit e negyedszázad alatt elért, az volt, ha némaszerepek helyett egy vagy két mondatot mondhatott. Már előfordult, nem is egyszer, hogy megpróbált a semmiből valamit csinálni; sajnos minden ilyen irányú kísérlete balul végződött.

Ezúttal meg akarta szívlelni a rendező figyelmeztetését. Leült a kis pulpitushoz és némán, úgyszólván észrevehetetlenül körmölte a haldokló apa végakaratát.

A hatodik emlékpróbán azonban tüsszögni, krákogni kezdett. Abbahagyta az írást, elővett egy óriási, piros kockás zsebkendőt, harsogva belefújta az orrát. Ennyi színt, gondolta, talán csak bevihetek?

A rendező azonban már a harmadik fúvásnál fölfigyelt. - Náthás vagy, Ferikém? -érdeklődött.

- Úgy látszik - mondta -, megfáztam valahol.

Két éjszaka nem aludt. Csak magát okolta. Megbánta, hogy ilyen külsőséges eszközökhöz nyúlt, mint az orrfúvás; azon törte a fejét, hogy lehetne az írnok alakját belülről megteremteni.

Sikerült. Harmadnap egy kicsit beljebb állította asztalkáját, hiszen így is csak a fél arca látszott a brokátdrapéria mögül. Innen előbb szúrós, majd megvető, végül gyűlölködő pillantásokat vetett a haldokló apára. Az álmatlan éjszakák eredményeképpen ugyanis az írnok vidéken, kitagadva, apa nélkül nőtt fel. Egy jó szót se kapott senkitől. Mindig azokat irigyelte legjobban, akiknek apjuk van. Ő tehát drámai perceket élt át e haldokló ágyánál, hiszen először állt szemtől szembe egy szívtelen apával, aki végrendeletileg kitagadta a fiát.

Irni se bírt. Föl-fölnézett. Szeméből sütött a gyűlölet. A haldokló apát játszó színész ideges lett.

- Mit bámulsz rajtam, kérlek?

Odajött a rendező.

- Már megint vacakolsz, Ferikém?

- Én csak lereagálom - mondta vérig sértve -, hogy ő milyen rossz apa.

- Ird, amit mondanak - förmedt rá a rendező. - Ne reagálj le semmit.

Nagyot nyelt, belemártotta a kalamárisba tollát, írt. Napokig nem jutott eszébe semmi. Aztán alakulni kezdett valami. Aztán ez a valami kialakult.

Eleinte nem történt semmi. Érzéketlenül ült, és írta, amit tollba mondtak neki. Egyszer azonban megrándult az arca. Abba nem köthet bele senki, ha ez a régimódi lúdtoll eldugul... Kirázta. Szájába vette, tisztára nyalta a tollat. Mégis pacát csinált. Bosszúsan megrázta fejét. Kipróbálta a másik tollat, az se szuperált. Az a néhány bennfentes, aki már ott ült a

nézőtéren, mind azt nézte, hogy kínlódik a tollal. Elővett egy zsebkést. Megvágta a tollat. Épp ki akarta próbálni, amikor az apa, aki már az utolsókat hörögte, föltápászkodott.

Félbeszakadt a próba. Éles, kemény, durva szavak hangzottak el. Felejtsük el e megalázó perceket.

O. F. elcsüggedt. Napokig némán írt, mint egy gép. De csak a bemutatóig bírta. Az utolsó percben, már az öltözőben kikristályosodott benne egy egészen új szerepfelfogás, amelyben -minden merészsége ellenére - senki se találhat kivetnivalót. Egy darabka fekete tüllt kért. Csak vásznat kapott. Az is jó.

A bemutatón az írnok, gyászflórral a karján lépett színpadra. Minthogy fekete ruhában volt, a keskeny szalag nem tűnt föl senkinek. Arcán nyugalom honolt: őróla senki le nem olvashatta, hogy váratlanul elvesztette egyetlen lányát, élete vigaszát, a drága Jennie-t... Leült és írt. Bensőjében vihar tombolt, hiszen a haldokló apa óhatatlanul fölébresztette benne a halott leány emlékét. Amikor az apa kiszenvedett, hajszál híján kitört belőle a sírás, de ő vasakarattal uralkodott magán. Nem is vett észre senki semmit.

Az előadás nagy sikert aratott. A kritikusok sorra dicsérték a szereplőket, de csak a látványos, mutatós alakításokhoz volt szemük. Az írnokról egy árva szó nem esett. O. csak legyintett. Tudják is ők, mi a művészet! Észrevehetetlenül is nagyot kell alkotni... De érdemes? Érdemes, gondolta O.

_________________
Brotha' give me some coins, or else let the cancer eat your heart out

ADY ENDRE: MEGÖLTEM EGY PILLANGÓT

Megölök egy pillangót,
Óh, áldott isteni perc,
Szent kéje az ölésnek:
Minden gyűlöletemért
Hal meg e szines féreg.
Ki várja a holnapot:
Igy várja azt a holnap.
Vágjon elé a halál
Minden boldog mosolynak,
Szakadjon meg az erő,
Kezdetén nagy vívásnak,
Ne legyen víg lakoma
Az élet mindig másnak.
Tűz legyen minden arany,
Minden boldog csók méreg.
Szárnyad van, csapkodsz, örülsz?
Hát ezért öllek én meg.
S boldog vagyok, mert öltem.

_________________
tucc- tucc

A HAIKU

lábam előtt ült
egy madár, majd felröppent -
Nehezebb lettem.


(

milyen érvényes
lett arcom: két tenyered
zárójelében!)


HÍVSÁGOS TÁRGYAK NYOMORÚSÁGA

Tükröt és órát
csakis antik-korában
néznek magáért.


ÚTIKALAND

Egy pille illeg
hajóm orrán: bámulom:
most ő kormányoz.


A KIBELEZETT PLÜSSNYÚL ÜVEGSZEME TOMPÁN CSILLAN

Kértél. Megkaptál.
Megnézted: mi van bennem.
- Mi már nem játszunk?


Fodor Akos, haiku kolto es fordito tovabbi muvei: http://www.terebess.hu/haiku/fodora.html

nagykoromban haikukolto leszek