ICR wrote:
hol lehet erdemes megnezni egy sor mellett a ma esti kosar vb dontot?
Hát csak utána láttam a kérdésedet, és azért nem válaszoltam, de amúgy a kevés számú tapasztalatom alapján azt tudom mondani, hogy a legesélyesebb helyek a kisebb forgalmú (de azért persze már képernyős és sportcsatornás) kocsmák lehetnek, az egyik elődöntőt pl én az Almássy-térhez közeli Colorado kocsmában néztem a haverommal (
talán Big Daddy L-ében, legalább rémlik valami a régi, klasszikus Ganxsta Zolee és a Kartel albummal, a Jégre teszlekkel kapcsolatban, hogy az egyik hallgatása alatt kiderült a számomra, hogy az övé 
), és ott tök jó fejek voltak, hogy a félidei, Újpest-Fradira való, rövid átkapcsolás után visszakapcsoltak, bár az is igaz, hogy az elején, amikor megkérdeztem, h nézhetjük-e ott sörözés mellett a meccset, akkor még csak mi voltunk ott egyedül fizetővendégek a kocsmában, és még az átkapcsolásnál is csak elég kevesen voltak ahhoz, h "műsorváltozás" legyen (
amely esetben azonnal jöttem is volna el onnan, fel a lakásba sztrímelni, ill. úgy nézni, ahogy a török-szerb, már nem élőben adott elődöntő alatt tettük is).
Ezen kívül egyszer a Serpában (Zichy u., Arany János u-i metrómegálló közelében) is kiváló volt nézni a török-görögöt, illetve a Baross utcai villamosmegállónál levő Stexben is azt mondták előzetesen, hogy mehetne a dolog, de azért azokra a helyekre nem (sem) vennék mérget, hogyha közben menne párhuzamosan egy osztrák-máltai-magyar-kambodzsai-akármilyen, NB6-os focimeccs is.
De egyébként - ha végül kimaradt volna - szerintem azok a meccsek sokkal nézhetőbbek és izgalmasabbak voltak, amelyeken nem az amerikaiak játszottak (ezúton megy is egyébként egy gratuláció a Sport1-2 szerkesztői felé, hogy a nyolcaddöntőkből sikerült kiválasztaniuk azt a két meccset, ahol a legegyértelműbb volt a továbbjutó (egy kb 120-60-as USA-Angolát és a litván-kínait), és pl hanyagolták az egészen kiválóra sikerült argentin-brazil és a szintén nem rossz spanyol-görög találkát), szóval abból a szempontból nem vesztettél sokat, bár azért a döntő így is döntő, illetve a közönség hangjából még a közvetítésen keresztül is átjöhetett valami.
