hát szerintem az MK mindig kerékpársávot szeretne (az autóúton), ami amúgy szerintem más helyeken és országokban láthatóan működik is és szerintem is a legjobb,
na most itt azt hiszem azt végig blokkolták az illetékes szervek (... #1), de bevállalták azt, a pályázatban, ill. előzetes tervekben is, hogy valami "elkülönített" bringautat létrehoznak,
mindkét oldalon (gondolom a gyalogosok rovására, ...#2),
ezután azt hiszem négyszer próbáltak meg kitáncolni belőle (pl a déli oldaliból, amely hiányában azt hiszem 8 kereszteződésen és lámpán kellene átmennie a bringásnak, ha szabályosan/kerékpárúton szeretne átmenni Budáról Pestre, a város kb közepén (... #3)), pedig mindegyik alkalommal kiderült többek között az is, hogy az EU az eredeti tervekre ad támogatást, amelyekhez azt hiszem amúgy még a kerékpárutakra is kitért az előzetes instrukcióval, és azokhoz tartani kell(ene) magát a kivitelezőnek, ha igényt tartana a támogatásra, és ezért mindig határozat született arról, hogy igenis lesz mindkét oldalon bringázási lehetőség,
na és ezek után hónapok óta úgy van kint az "Üdvözöljük a felújított Margit hídon" tábla az egyik budai épület tetején, hogy a gyalogosok és az ott nyomulni próbáló bringások (én már régóta az úton megyek, ha arra van dolgom) egy karámba vannak terelve északon, délen meg a ketreceken (és egy tájképet festő munkáson*

) kívül még nem sokat láttam, pláne olyan dolgot nem, ami arra utalna, hogy bringás dolgokat (rámpa/feljáró stb) is tolnának oda június 1-ejéig** (?) (...#4) (**és akkor még a már amúgy is legalább 4 hónapos (vagy már egyéves?) késésről nem beszéltem),
és ha még olyan adalékokat is hozzászámolok, hogy az anno az építési tervekhez készített, gondolom parasztvakításra szánt, hivatalosként tálalt animáción déli oldalon semmi, az északin meg egy olyan, kb egy-másfél méteres bringaút szerepelt (persze a járdán...), amelynek a közepén lámpaoszlopok voltak (...#5) és azt, hogy az északi oldalon Budán egy méternél talán keskenyebb lejárót toltak, Pestre meg még olyat sem (mint a semmiben vagy arasznyi járdákban véget érő bringautaknál, ...#6),
akkor azért kikívánkozik belőlem egy erős

a kb 30 milliárd Ft-os (?) produkcióra.
*ez legalább vicces volt:
(via:
http://www.pestiside.hu/20110311/sure-jozsis-work-ethic-is-awful-but-his-painting-skills-have-really-come-a-long-way)
