Sok teória született a Szent Korona keresztjének elferdülésének lehetséges okairól. A Budapest Brakecsokkerz kutatócsoportjának ifjú tudósai meglepő bejelentésre készülnek a kérdéssel kapcsolatban: e szerint nem zárhatjuk ki, hogy államalapítónk a fejenpörgés egy korai figuráját gyakorolva ejtette a szakrális ékszer elhíresüt sérülését. István-napra időzített nyilvános sajtótájékoztatójukon a kutatók szegedi kollegáik bevonásával, kísérleti úton próbálják igazolni feltevésüket.
A beatzene - vagy ahogy korábban nevezték: virtus tánc - nemzetünk ősi attribútuma, befolyását az etelközből való tárgyi emlékek is őrzik. Az Ütem, amely végigkísérte az Árpádház uralkodását, csak a huszadik század hatvanas éveiben juthatott el a szélesebb rétegekhez. A királyi titok (~ secretus regis) kitutódásának hátterében feltehetőleg a KGB állhatott, amely tömegek manipulálására használta föl, s a nyugati világ őrületbe kergetésének érdekében is bevetette azt - állítják a kutatók, akik pontosan ezt a tömegőrületet kívánják reprodukálni huszadikán, a magyarbeat és származékainak (funk, rock, diszkó, pop stb.) megfelelő adagolásával a fejenpörgés stádiumáig fokozva a hatást.
A kísérlet steril körülményeit a Filmmúzeum időgépe, VJ Somito Son, a szegedi Super8 vízió és a Kiégő Izzók szavatolják.
BrakeCsokkerz: Haze, Kanada Káosz, Suhaid
Barátaik: Don Leon & Kő (Sambafriqua, Szeged), Tomanek (Tilos Rádió), Vázsonyi Jr. (szax)
Helyszín: A38 koncertterem es terasz
Extrák: ejtőernyős lányok, tüzijáték előtt óvodások felvonulása a teraszon, a csocsóasztalnál Kiprich és Garaba
a
BELÉPÉS ingyenes