INDUL A VOLT FESZTIVÁL!
Július 4-5-6-án tizedik alkalommal rendezünk VOLT Fesztivált Sopronban,
azonban idén egy kicsit másképp, mint eddig bármikor!
Az egyik legnagyobb tradícióval rendelkezõ hazai esemény, a soproni
VOLT
szándékunk szerint pár éven belül az egyik legjelentõsebb, idehaza és a
környezõ országokban is elismert fesztivál lehet. Szeretnénk, ha a
Szigethez
hasonló hangulat és szervezettség jellemezné a VOLTot is mind a
programot,
mind az infrastruktúrát tekintve. Ennek elsõ lépéseit tettük meg idén!
Az alábbiakban a VOLT programjait ajánljuk figyelmedbe, és még néhány
hasznos infót küldünk kedvcsinálóként.
A VOLTon 6 színpadon, valamint az Elit moziban és a Petõfi Színházban
zajlik
az élet három és fél napon át!
ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ SZERDA ESTE!
Július 3-án 18 órakor a soproni Petõfi Színházban zajlik a VOLT
ünnepélyes
megynitó programja, amelynek elsõ részében Lovasi András "Bandi a
hegyrõl"
címû albumát mutatja be, majd a TÁP Színház "Etchno" címû darabja lesz
látható. (Az Etchno-ról bõvebben:
http://www.szinhaz.hu/tap/). A
színházi
programmal párhuzamosan nyit a Lõvér Kemping, és este 10kor indul az
ismerkedési est. (A kemping a bérletesek számára már 3-án 18 órától
nyitva
tart!)
A megnyitó elõadásra korlátozott számban a helyszínen és a soproni
Széchenyi
téren felállított VOLT Satndon váltható belépõjegy 2000 Ft-ért.
VOLT RÁDIÓ 94.1 - TE IS BEFOGHATOD!
Július 3-án este 6-kor indul a VOLT Rádió, az idei VOLT Fesztivál egyik
legigéretesebb helyszíne.
Újdonság, és jó hír, hogy az összes soproni rádió folyamatosan
közvetíti a
VOLT Rádió adását, így Sopron 80km-es körzetében -a szlogen szerint- Te
is
befoghatod! - mármint a rádió adását.
A rádió fõszerkesztõje Ferenczy Balázs, feleõs szerkesztõje pedig
Lobenwein
Norbert.
A szerkesztõ-mûsorvezetõk névsora páratlan, akárcsak a vendégeiké:
08-12 óráig: JÓ REGGELT VOLT FESZTIVÁÁÁÁÁL! - ZENÉS ÉBRESZTÕ, TOPLISTA,
...
12-16 óráig: ZANZIBÁR - tévé a rádióban Rieger Johival. Vendégek a 3
nap
alatt (többek között): Geszti Péter, Palotai, Naga, Kevin, Erõs Antónia
(RTL
klub), Stahl Judit (TV2), Pálffy István (TV2), Verebes István, Lovasi
András, Czutor Zoltán, Varga Lívius, ...
16-19 óráig: Erdélyi Zsolt II (aki korábban a Tilos Rádióban
Supermanként,
késõbb az EstFM-en Szikla Atyaként vált ismertté) és Döbrögi Miki
mûsora
19-19:30: Esti Mese
19:30-tól Esti ráhangoló
20 órától All stars party Acél Rékával
22:30-tól: Szívküldi
Éjféltõl: VOLT Party
VOLT HÍRADÓ - EMBER A VOLTON
Berci, a VOLT videóklipjének fõszereplõje a VOLTon is gyakran feltûnik
majd,
méghozzá forgatócsoport kíséretében. A Vízóra stábja a VOLTlakók
mindennapjait örökíti meg a nap 24 órájában, aztán esténként három
helyszínen is levetítésre kerül a mû, amelynek címe: "Ember a VOLTon!"
Legyél képben Te is!
A vetítések idõpontjai: MultiCafé: 19:00 / Est Színpad: naponta
többször
NEMZETKÖZI SZTÁROK A VOLT FESZTIVÁLON
SOFA SURFERS (A) - JÚLIUS 4. / Est Szípad / 01:00 /
http://www.kleinrecords.com/website/klein_ie.htm
OZOMATLI (USA/MEX) - JÚLIUS 5. / Viva+ Színpad / 23:30 /
http://www.ozomatli.com/
MAMBO KURT (D) - JÚLIUS 5. / Est Színpad / 20:30 /
http://www.mambokurt.de/
FREESTYLERS DJ'z (UK) - JÚLIUS 5. / Est Színpad / 01:00 /
http://www.freestylers.co.uk/#
OLIVER HO (UK) - JÚLIUS 6. / Est Színpad (Hyperspace) / 23:30 /
www.deadcode.hu
DJ. TOMEKK (D) - JÚLIUS 6. / Bee Hip Hop Zóna / 00:00 /
http://www.rhymes-galore.com/djtomekk/frameshtm.htm
DJ STORM (UK) - JÚLIUS 6. / MultiCafé / 01.00 /
http://www.metalheadz.co.uk
SZÍNPADOK ÉS PROGRAMOK A VOLT FESZTIVÁLON
Viva+ Színpad: naponta 5-6 koncert
Est Színpad: egész nap buli: koncertek kora délutántól majdnem éjfélig,
utána elektroVOLT hajnalig
MultiCafé: a VOLT megakávézója partyval, vetítésekkel,
jazzkoncertekkel,
koncertekkel
Bee Hip Hop Zóna: háromnapos hip hop tábor az Animal Cannibals
szervezésében: a legrangosabb hazai hip hop esemény
Hyperspace: a legfontosabb hazai elektronikus zenei rendezvénysorozat
elõször hallható fesztiválon!
Tigaman Café: Sopron színpada: helyi dj-k, költõk, zenecsinálók
megmutatják!
VOLT Rádió: 80 óra zene, beszélgetések, éjszaka igazi VOLTbuli!. - Te
is
befoghatod FM 94,1
Sport: off road pálya (kipróbálhatsz egy dzsippet!) / ping pong /
streer
ball / vizifoci / foci / ...
Játékok: mutasd meg, milyen erõs vagy, tudsz-e léggitározni, netán
kosarazni... Ha igen nyerhetsz sok-sok apróságot, vagy akár 1
mobiltelefont
is naponta!
VOLT Mozi: Válogatás a 33. Magyar Filszemle legjobb filmjeibõl!
VOLT Színház: 3-án Lovasi lemezbemutató és TÁP Színház: Etchno / 5-én:
Méhes
Csaba? Fregoli
JEGYEK ÉS UTAZÁS
Belépõjegyet július 3-ig elõvételi áron válthatsz országszerte
jegyirodákban. 3-án déltõl már csak Sopronban váltható belépõjegy a
helyszínen, a Széchenyi téri VOLT standon és a Music Caféban.
Javasoljuk, hogy vonattal gyere a VOLTra, de ha idõben kapcsolsz, és
Budapest érintésével jönnél, akkor a BEE ingyen le is szállít.
Küldj egy sms-t a 06 20 / 20 20 900-as számra, vagy hívd a 06 20 / 20
20
255-ös telefonszámot hétfõig!
Szállás: a campingben a sátrazás ingyenes, a legtöbb egyéb soproni
szálláshelyen pedig óriási kedvezménnyel lakhatunk. Szállást telefonon
foglalhatsz, vagy a helyszínen a vasútállomáson. Szállásinfó: 06 20 /
321-2000