Sorry, hogy most írok véleményt, de csak nemrég aktiválták a userem.
Hát-hát, én kevésbé élveztem a partyt, mint amennyire szerettem volna... Rengeteg gondom volt, mind a helyszínnel, a hangosítással, a pultosokkal és a tömeggel. Na menjünk sorjában.
EVENTSHALL. Másodjára voltam ott. Nagyon f@sza helyen van, hozzám közel

De kb. ennyi a pozitívum. Na meg a minden négyzetméterre jutó 1 bizonsági őr
Belépve negyed 11-kor STATIK nyomja már a zenét. Kb. sehol senki, el lehetett veszni a helységben, akkora.

"Hosszú" megfigyelő-tapasztalat eredménye, hogy a zenét a buli folyamán folyamatosan hangosítják. Sajnos számomra túlságosan is érezhetően. Nah, de ekkor még csak a monitor hangfalak szóltak egyenesen STATIK arcába:) Néha-néha megjelent a hangember és b@sztatott valamit a mixeren. Ilyenkor STATIKnak abba kellett hagynia a mixelést, és tétlenül nézni mit nyomogat a csávó:) Látszott rajta, hogy már rakná a következő lemezt, mert mindjárt vége a számnak, de még nem fér oda
Aztán nagy hangerő változás. Bekapcsolták a nagy hangfalakat 11 tájékán. De még azt se teljesen, mert egyenlőre még csak a jobb oldali szólt. Gondoltam idővel majd benyomják a balt is, biztos szép fokozatosan mindent. Tévedtem. Illetve csak abban, hogy majd belátható időn belül adják rá a kakaót másikra is:) De már ez a fél hangfal is gatyaszár remegtető hangot adott ki magából
Szóval, aki úgy gondolta, hogy középre állva a legjobb az audio/vizuális élmény, az erősen tévedett, legalábbis az audioban biztos és hajnali fél 3-ig tuti, ugyanis ekkor kapcsolt SP:MC, és szólt a hangembernek, hogy a fölötte lévő hangfal mintha NEM SZÓLNA(:!:

). Hangemberünk kiáll, meghallgatja a meghallgathatatlant, fejéhez kap, aztán elrohan.

Nem gondoltam volna, hogy pont az MC lesz az, aki észreveszi, hogy csak fél teljesítményen van a hangrendszer, pedig azthittem full süket. De mostmár tudom, hogy akkor legalább ketten voltunk, akik észlelték, hogy csak a jobb oldali hangfalak szóltak elől-hátul.
Tehát aki eddig középen nyomta, az valszeg mostanra a jobb fülére hall rosszabbúl
Egyébként aki hosszú távon bírja azt a hangerőt, ami ott volt, annak vagy eldugult a füle a fülzsírtól, vagy már úgyis mind1 a hallásának

Normális ember ilyet nehezen bír ki következmények nélkül. (Aztán ezek kinek vállalhatóak, kinek nem...)
Szerintem kegyetlen volt a hangerő, szó szerint. És itt most a magas hangokra gondolok, a mélyet kb. újraélesztésre lehetett volna használni. Szóval a magas volt az ami nagyon bántó volt. És mintha hallottam volna némi recsegést is, ami szintén zavaró volt. Lehet csak az én füleim ilyen érzékenyek, de nehezen bírtam.
Én a füldugóra eszküszök. Hogyha már egy idő után bánt a hangerő, akkor beteszem. Ciki, nem ciki, de buli után legalább hallok is. És semmilyen hátrányban nem részesülök a zenéből. Mókás pl. az, amikor a tőlem 1m-re lévő csaj üvölt valamit a pasija a fülébe, de az csak rázza a fejét, hogy nem érti, én pedig tisztán és érthetően hallottam mit mondott

Egy jó füldugó csodákra képes
Tényleg, mikor jön az divatba, hogy buli után jól halljunk? Meg úgy egyáltalán...
Más.
Najó, akkor igyunk valamit, gondoltam éjfél tájban. "Szia, egy 3/2-es VBK-t kérek szépen." "Bocsi, az nincs." -Miva'???

Hát ezt nem hiszem el. Mást sajnos nem igazán tudok legurítani a torkomon (a rövideken és koktélokon kívül), úgyhogy ez eléggé felb@szta az agyam. Üvöltöztem volna szívesen egy sort minden egyes pultossal, de asszem inkább csak a hangszálaim látták volna kárát, ők pedig a felét sem értették/hallották volna (nagyon jól kellett időzíteni a rendeléseket, hogy megértsék, pl. mikor valamilyen szünet volt a zenében, különben esélytelen).
Talán itt már a hangulatom is megpecsételődött. Ittam végül egy Cuba Librét 1400-ért. Egy üveg Törley pezsgő 2300 volt. A 0,33-as üveges Gösser sör pedig öccá'.
Aztán nos, ez nem 18+as buli volt??? Mi a rákot kerestek bent 15-16 éves csitrik és pasijaik, akik aztán végig összenőve közlekedtek és táncoltak az egész HALL-ban kézenfogva.
Szarul lehetett haladni a helység egyik végéből a másikba, mert a terem közepén a szélről benyúló bárpult egy szűk keresztmetszetett képzett a tömegnek, és ott nyomorgott össze mindenki.
Volt egy barom, aki az emeletről a félig teli (félig üres?) sörös műanyag pohárját dobta be a lent tomboló közönségbe. Nem lettem volna annak a helyében, aki a nyakába kapta.
Aztán kicsit lehangoló volt, mikor már az emberek éjfél tájban a fehér kanapékon horpasztottak. 4 óra felé pedig csak ilyenekkel volt tele minden pihenő. (Azért fehérek, mert hogyha lehányják őket, akkor könnyen ki lehessen hippózni?)
Ja aztán igen, menekülési lehetőség a helyből nincsen. Nincs olyan, hogy akkor most kimennék levegőzni. Ha egyszer bementél, akkor már bent is maradsz. Ha kimész, fizethetsz újból, hogy visszamehess. Azért ez nem jó móka...
Talán, ha jobban bebaszok, akkor jobban éreztem volna magam. Na de nehogymár, hogy csak a pia tudna segíteni, attól még ezek a gondok ugyan úgy meglettek volna, max csak nem tudtam volna őket fejben tartani
És akkor ebből kiindulva aki pedig nagyon bebaszott, az biztos nagyon jól érezte magát, de akkor ennyi erővel mehetett volna akárhova.
Születésnapi hangulatnak pedig nyomát sem láttam.
De azért természetesen voltak pillanatok, amik tetszettek: STATIK vs. CHRIS.SU amit most úgy kiemelnék.
Az első HÉV-vel hazahúztam. THX azért mindent.
U.i.: PIROS FELSŐS CSAJ! Én asszem láttalak, és tetszettél
