Szervusztok!
felébredt a kis győri csapat, tehát írnék némi beszámolót a buliról!
Thacount szettje utolsó számára értünk oda, nem nagyon tudtam meg h milyen lehetett a szett, mert ekkor még láthatóan nagyon kevesen voltak, sőt kb 4 asztalnál ültek, viszont Markow Implant párosról már többet tudok, hiszen az egész szettjük alatt ott voltam, nagyon finom és változatos zenékkel kezdtek, némi régi darab is előkerült, kifejezetten tetszett az új Alix Perez albumról a the cut deepens, és a Logistics által készített nagy sikerű murderation, nagyjából hasonló zenék kísérték az első órát a második picit pörgősebb lépkedősebb darabokat foglalta magába, amik számomra picit monotonnak tűntek, de ennek ellenére ügyesek voltak a fiúk, és próbálták a hiányos táncteret betölteni néhány klasszikussal!

a hang volt a legnagyobb problémám, beléptünk a clubba és a basszus annyira elvolt sokallva h egyszerűen füldugóban alig bírtam, biztos nagy halláskárosodást szenvedtek páran, a másik h hol elől szólt hol hátul hol csak a dj-k kontrollja, nem tudom mi lehetett az oka, de engem nagyon is zavart a dolog, de persze mielőtt valaki belém kötne nem a szervezést becsmérelem, hiszen azzal semmi gond nem volt, minden a helyén volt jó szórakozóhely, igényes egy ilyen bulihoz és drágának sem mondanám a helyet. amíg Markov és Implant szettjén bólogattam, a másik ami szemet szúrt h nincs a szórakozóhelyen olyan sör, amit szívesen meginnék, tehát az őszilé volt a megoldás tegnap estére. (azt hozzátenném h nem vagyok finnyás, de borsodi,stella,lövenbrize volt csak)!
Mindezek után Nymfo beállt a pultba, és hát a tökéletes mixek-en kívül ő sem nyújtott nekem sok újat, hiszen egy séma beatre épülő monoton mély neuroba hajló zenék kavalkádját hozta, főképp szerintem újabb noisia hangzást képviselt a szett!
Őszinte leszek nem erre számítottam, de hát majd legközelebb
Összességében a szervezésért gratulálnék a szervezőknek, és Nymfo hozta amit sokan vártak tőle, Markov és Implant szintén rátettek h jó kis este kerekedjen, sajnos mi 2 óra után elindultunk haza picit megszomorodva, és Wick szettjét nem hallottam
Wick ne haragudj!
picit hosszúra sikeredett ne haragudjatok, de ami a szívemen az a számon is
Incident
u.i.: a szórólap valami fantasztikusan nézett ki, és engem ez ösztönzött a bulira főképp! az egyik kedvencem lett
