2Inoksz:1200fős a helyszín //..és nem igazán ez volt elképzelés amikor lebookoltuk a fellépőket, ingyenesnek indult győrben, és ha győri önkormányzat nagyparaszt tenyere nem csap bele egy csúnya jobbost így is lett volna, akárcsak a Logistics-nél vagy a General Midi vagy Soul of Man esetében, gondolom ez már régen volt...már ki emléxik rá

konkrétan a július Logistics buli után az önkormányzat egy része, vagyis egy tag, aki történetesen egy köztisztviselő vagyis a mi adónkból azért fizetik, hogy értünk tegyen, ne ellenünk úgygondolta nincs győrben szükség ilyen jellegű rendezvényekre győrben, sőt szerintem úgygondolja sehol sem a világon, idézem:
"menjen a sok gülüszemű szórakozni máshova, ahol nem zavarják őt az alvásban" mindezt két rendőr jelenlétében, ordítva, és totálrészegen azután, hogy a hívatalos hangnyomásmérés értéke nem haladta meg lakott területen a jogszabályban előírt 40db- értéket, (hmm)tehát ez az egyébként a rendőrség kötelékéből kiszakadt, mára már képviselő úr ezek után még fel is jelentett, és pénzbírsággal súlytott, amit persze soha az életben nem fizetek ki...szal ez a bojkott teljesen illegális dehát mit lehet tenni, most kusolni, jövőre meg még nagyobb partyt csinálni, sőt...ezért van ez most szombathelyen..nagyon nagy vonalakban..ha valakit érdekelt egyátalán
