Slam Poetry Budapest 162009. augusztus 30. vasárnap, 18.00 (vetítés), 19.00 (verselés)
Kőleves vendéglő, VII. Kazinczy u. 35. (Dob utca sarka)
Aki nem volt a legutóbbi alkalommal slamen az nem csak azért bánhatja, mert a tíz szavas versenyben elég cifra sprint-költemények születtek, hanem mert az időjárás-előrejelzések szerint augusztusban nem tudunk a kertben lenni - irány tehát vissza a föld alá, a Kőleves pincéjébe.
Aki nem volt Bánkon, az is bánhatja, de szerencséje van, 6-tól ugyanis összeállítást láthattok a három nap eseményeiből: előadás a slam történelméről, kerekasztal-beszélgetés költőkkel, slam szervezőkkel és fellépőkkel, S10 színpados slam show.
Akinek nem jött eddig az ihlet, az ne bánkódjon, még van egy hetetek költeni. E havi kötött témánk az
ősz, teret hagyva mindenfajta asszociációnak, kezdve a fesztiválszezon végével, át augusztus 20-án eljutva az iskolakezdésig bármi. Az est második harmadában versenyzünk, ez alkalommal tíz szót bedobálva, majd a harmadik blokkban ismét szabad a mikrofon - ez legutóbbi alkalommal kimaradt, tehát biztos összegyűlt már elég vers mindenki tarsolyában.
Aki nem szokott verselni, annak is itt a helye, hiszen már több, mint másfél éve minden hónap utolsó vasárnapján a Kőlevesben a Slam Poetry Budapest esteken garantált a nívós költői jókedv.
Hogy mi is ez?Nem freestyle, mert a szövegeket otthon (vagy a helyszínen) előre megírjuk.
Nem versfelolvasás, hiszen nem csupán a jegyzettel, de lélekben is készülünk az előadásra.
Nem rap, mivel nem a rímek száma a lényeg, hanem a szövegek mögötti tartalom és az előadásmód.
Nem színházi előadás, hiszen itt mindenki beszállhat a közös verselésbe, még csak előre jelentkezni sem kell.
A SLAM a posztmodern performansz költészet, a Spoken Word egy formája, amiben ugyanannyi hangsúly jut a szöveg formájára, tartalmára, az előadás módjára és a közönség reakciójára.
A Slam estek alkalmával, azaz minden hónap utolsó vasárnapján összegyűlünk és ráhangolásként vetítünk, a külföldön jól ismert Def Poetry Jam adásaiból és további slammel kapcsolatos filmekből szemezgetünk. Ezután az est három részre oszlik: az előző alkalommal közösen megbeszélt kötött témájú blokkra, a mindig változó és megújuló versenyre, valamint a szabad blokkra amikor bárki bármit előadhat. A verseny eredményét a közönség dönti el, így válnak ők is egyenrangú szereplőjévé az estnek.
Ezt követően hallgatunk egy kis zenét, befejezzük a kikért sörünket, váltunk minden régi kedves ismerős arccal néhány szót, majd hazamegyünk abban a nyugtató tudatban, hogy ez a hónap sem telt el slamtelenül, és alig várjuk a következő hónap utolsó vasárnapját, ahol
"Szájtátva szárítkozom éppen,
Szóra bírtak, de készen vagyok,
Szépen érvelj és elolvadok."
Blog:
http://slampoetry.blog.huIwiw klub:
http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2224343Facebook csoport:
http://www.facebook.com/group.php?gid=53306813466Hírlevél feliratkozás:
slam-poetry-budapest-subscribe@googlegroups.com