Az utóbbi 4 hónapban nem tett jót az olvasási tempómnak a masszívabb melózás, de legalább jó dolgokat olvastam.
Ursula K. Le Guin:
A kisemmizettek 
Egyike azon könyveknek, amiket talán a legrégebb óta vadásztam úgy, hogy esélytelen voltam beléjük futni, de aztán egy évekkel ezelőtt bedobott antikvárium.hu-s előjegyzésem sikerrel járt. (Bónuszként meg egyébként király lemezeket is vettem annak a szörpös-lekváros boltnak a pincéjében, ahol átvettem a könyvet, haha.) A néhol igen csak cammogós tempójú Sötétség balkezénél ugyan eggyel gyorsabb volt, de azért annyira nem pörgött, mint az Égi eszterga. Mindenesetre szép, egyedi könyv volt, szóval bár az írónő sárkányos fantasy-jeire nem gyúrok, de a Regét egyszer még talán beveszem tőle.
Frank Schätzing:
Limit (I-II.)
Nagyon jó „kis” sztori volt a maga 1426 oldalával. A Raj mondjuk még jobb volt az írótól, de azért ez is rendben van. Érdekes módon a városi akciójelenetek néha jobbak és izgalmasabb voltak, mint a Holdon játszódók, és talán a tudományos ismeretterjesztés is egy picit rosszat tett néha a szórakozató irodalmi jellegnek, de azért nagyon jó volt ez, nem véletlenül gyúrtam rá már régóta.
Buzz Aldrin & John Barnes:
Csillagok fiai (I-II.) 
Még egy kétkötetes darab, továbbra is a „keep it real” féle sci-fi vonalról (Arthur C. Clarke után szabadon). Amúgy Aldrin a második ember, aki a Holdra lépett, Armstonggal együtt szállt le rá. Picit lassan indult be a történet, de utána nagyon szép pillanatai voltak, egy újabb jóféle Möbius-os cucc, riszpekt nekik.
John Scalzi:
Az utolsó gyarmat 
Annyira nem volt jó, mint az egészen kiváló, és a lécet nagyon magasra tevő Vének háborúja, de a – szintén jó – Szellemhadtestet überelte. Igen elégedetten csettintettem egy párszor, amikor végre eljutottam az olvasásáig, kitűnő köny volt.
Dan Simmons:
Endymion 
Hát még ez. Ahhoz képest, hogy a Hyperion a jó kezdése után – számomra – kissé „ellaposodott” és annyira még nem fogott meg (bár azért rendesen káromkodtam, amikor a kötet vége elvágta az addigra szépen felépített sztorit és „alaphelyzetet”, haha) a Hyperion bukása rendesen lehengerelt és teljesen meggyőzött. Na arra itt még néhol sikerült néhány további lapátot is ráraknia a szerzőnek és újabb színeket is behoznia – bár összességében a 2. kötet talán jobb volt, csak ennek nagyon tetszettek a legjobb részei és szépen beszippantott a története -, nagyon kíváncsi vagyok a befejező kötetre.
Jo Nesbø:
Denevérember 
Az új Nesbø-köteteknél már csak egyre vagyok attól, hogy utolérjem az itthoni megjelenéseket (szerk: illetve már kettőre, mert valamikor jöhet(ett?) a Police is, wow!:) ), ezért inkább az elsőt olvastam el, amit később adtak ki itthon, mint a 3. Hole-sztorit, a Vörösbegyet. Itt még annyira szerintem nem forrott ki az író, mint a 3-8. Hole-regényeknél, de azért persze még így is bőven jó volt.
John Scalzi:
Zoe története 
Az utolsó gyarmat sztorija megírva Zoé szemszögéből, „csajos” stílusban és szemmel, néhány ott nem túl kifejtett szálat jobban kibontva és meg is magyarázva. Ez is jó könyv volt.
Dan Simmons:
Endymion felemelkedése 
Be kellett szereznem a megjelenése napján. Még csak néhány oldalt volt időm elolvasni a 832-ből, de remélem a következő szűk egy hónap során – ami egyébként nem a kedvencem az évben a sok hajtással, szar idővel és városi őrületekkel együtt – lesz majd alkalmam folytatni, és aranyozni fogja azokat a perceimet, illetve kellő mentális masszázst fog adni és jót fog tenni a lelkemnek. Ha hozza a 2-3. kötet színvonalát, akkor ennek a sztorinak ott lehet a helye a legnagyobb sokkötetesek között. (Nálam kb. Dűne, Alapítvány, Galaxis-útikalauz, Kultúra-regények, Vének háborúja, Ender-saga és talán a Valós halál trilógia, Clarke cuccai (Ráma, Űrodisszeia, Időodisszeia), az Átjáró kötetei, a Korongvilág-regények és a Pörgés-trilógia.)
Úgy legyen.
Login
Register
FAQ
Search
