|
na what the muck
A washingtoni születésű Paul D. Miller a.k.a. Dj Spooky that Subliminal Kid a zenei alapokat ügyvéd apukája lemezgyűjteményének köszönheti. Aztán, amikor kezdett felcseperedni, fejest ugrott a nyolcvanas évek pezsgő punk világába, de a hip hop is figyelme középpontjába került. Olyannyira, hogy ma is példaképei közt sorolja fel Kool Hercet és Afrika Bambaata-t. Miután lediplomázott francia irodalomból és filozófiából, New York-ba költözött, és ahogy abban a városban lenni szokott, minden megváltozott körülötte. Bár már Washingtonban is vezetett rádióműsort, karrierje igazán csak ekkor indult be; megalapította azt a Soundlap kollektívát, melyhez az illbient stílust kötik a mindent skatulyába rakni vágyó újságírók.
1996-ban jelent meg első szólóalbuma, a Songs of a Dead Dreamer, melyet két évvel később követett a polgári nevén kiadott Viral Sarata. 2002-ben két albuma is piacra került, a Modern Mantra és a haladó jazz zenészekkel készített Optometry, melynek remix verziója, a Dubtometry tavaly jött ki.
A szólóalbumok mellett számos egyéb projektben is részt vesz. Olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Scanner, Kool Keith, Yoko Ono, Killah Priest, Iannis Xenakis, vagy a Sonic Youth-ból ismerős Thurston Moore. A 98-ban cannes-i és Sundance filmfesztivál-nyertes Slam c. film zenei anyaga mögött is ő áll.
Dj Spooky mára kultikus figura, igaz ezt annak is köszönheti, hogy neve íróként, újságíróként, és előadó művészként is ismert. Olyan lapokban, online magazinokban publikál, mint a Village Voice, a The Source, az Artbyte, a 21 C, vagy a C-theory. Évek óta dolgozik nagy művén, Flow My Blood The DJ Said címmel, melyben a samplertechnológia alakulását követi végig a kezdetektől egészen máig; és ha ez még nem lenne elég, különböző előadásaival fellépett már a Velencei Biennálén, a kölni Ludwig Múzeumban, a pittsburgh-i Andy Warhol Múzeumban, vagy a bécsi Kunsthalle-ban.
Emellett saját labelt is indított Synchronic Records néven, ahol csak egy szabály van, hogy nincs szabály.
Spooky poszthumán zenének nevezi azt, amit csinál, minden valaha is volt kultúra része zenei örökségének. Jazz, hip hop, ambient, dub, elektronikus puty-puty, bármi – nála minden belefér. Kíváncsian várhatjuk tehát, hogyan reflektál a Fenséges Kölyök az ujjlenyomatbankok és az érzéskártyák világára, pláne hogy nem csak a zenéről, de a látványról is saját maga fog gondoskodni.
|