matulageci wrote:
Tök lelkesen mentem le, de nekem egyáltalán nem jött be a buli.
Egyrészt túl sokan voltak, különösen egy kurva nagydarab barom idegesített, aki Holmes szettjének elején a színpadon fekve vicceskedett. Sajnos a kidobók a Shrek-szerű haverját dobták ki, és nem őt. Meg azt sem értettem, minek kezd el visítani a közönség, amikor Holmes felrakta az első lemezét, ami semmiben nem különbözött az addig Suhaid által pakolt cuccoktól.
hat ez hizelgo ram nezve, de nem igaz

a shrek csapat kemeny volt, en akkor szoltam tesztaeknak mikor bedobott a tag egy (szerencsere muanyag) soroskorsot a jonep koze. aztan meg valahogy ott voltak felora mulva is
matulageci wrote:
Holmes-szal meg az volt az alapvető bajom, hogy engem azzal nem lehet levenni a lábamról, hogy olyan lemezeket játszik, amik nyilván rajta kívül még három embernek vannak meg a világon. Az, hogy fel tudja rakni a Paint It Black felismerhetetlen nyelvű verzióját, engem nem vesz le a lábamról (főleg azért, mert a spanyol verzióját már én is játszottam, pedig én egy kicsit kisebb pálya vagyok

). Az egész szettje egysíkú volt, az a néhány szám, ami kirítt a tömegből (Marc Bolan, Tainted Love erdetije), az meg szintén olyan volt, hogy jobb ötleteket hallok, ha átmegyek a szomszédba a Jailhouse-ba Lollipopra. Szóval nem erre számítottam, bár a borzasztóan leharcolt feje sok mindenre magyarázat. Én egy jóvágású, szőke tüsihajú fiatalemberre mlékeztem :-)
meghogy egysiku? ember!!!!!!!
volt zene kb mindenhonnan, francia, torok, indiai, angol. meglepoen keves amerikai (amire mondjuk egy funk/rock bulin az ember szamitana).
amugy david csaladapa, ugy tunt h tul van a rakendrol korszakan. de kb mindegyikunk ketszerekkora emberre emlekezett.
osszement es kivasalni is elfelejtettek
