2005.December.02.(Péntek)
NEED4SP33D – The Black Velvet Edition
Kasmir Underground (Bp.,IX.ker., Üllői út.51.),
Murawise, az IPC bakelitdobáló nagymestere igazi „sláger" Dj. Lemeztáskájában a legközkedveltebb drum and bass muzsikák lapulnak korszakra és stílusirányzatra való tekintet nélkül. Marci azonban nem csak Dj-ként szerzett hírnevet magának, hiszen ő egyben a The Jolly Boots of Doom vizuális brigád feje.
Ismét tiszteletét teszi Reza, aki most C nélkül lép fel. A fiúk évek óta szerveznek saját bulikat Kecskeméten Exile Soundz néven. A sikeres partisoroztatnak köszönhetően a szcénea számos hazai képviselője tiszteletét tette már a Hirös városban. Palotai például szinte törzsvendégnek számít. Reza és C pár éve úgy döntött, a fővárosban is „szerencsét próbál". A küldetés sikeres volt, hiszen saját műsoruk van a Tilos Rádióban (az Egy millió lépés Magyarországon péntek éjjelenként hallható), BudapeESt „fedőnévvel" partikat is szerveztek és egy –két Breakshit bulin is vendégeskedtek. A buli harmadik vendége Qlr. A BreakFast „feje" Karacgon kezdte „pályafutását", majd Székesfehérvára helyezte át a „bázist". A saját szervezésű bulik mellett persze számtalan városban – mint például Debrecen, Kecskemét, Eger, Szeged, Budapest és München - megfordult már vendégként, sőt ő lett a Sound-O-Phonics bulik egyik rezindense. Természetesen nem maradhat el a Need4Sp33d két jeles képviselőjének Soundhunternek és Vida Lacának 4 lemezjátszós párbaja. A Weekandbass csapatát ezúttal is Norm és Vityoo képviseli majd. A belépő : 800HUF.
www.dirtybass.hu