egyelöre csak top3+, mert baromi lusta vagyok és mert a többin gondolkodnom is kellene:
#1
xp4 @ naphall 2003 05 03
talán ez az egyetlen buli amire a maga teljességében rá tudom mondani, hogy hibátlan. a mai ilyenolyan szervezőcsapatkáknak szívesen megmutatnám mint oktatóanyag, kitűzendő cél, etalon bármi. mind zenei felhozatalban, mind szervezésben és technikai hozzáértésben olyan mértéket ütött meg ez a rendezvény, amilyenhez azóta még egyik aspektusban még csak megközelítőt sem volt szerencsém megtapasztalni.
nagy szívfájdalmam, hogy ez volt a sorozat első darabja, melyre eljutottam, és hogy azóta nem is látszik folytatódni e szép széria
#2
krush @ planetárium 2002 10 19
a japán mester nagy rajongójaként már akkor teljesen be voltam zsongva mikor megtudtam hogy hozzánk érkezik, de - ellentétben az ezt követő két fellépéssel - nem is okozott csalódást az úr. meseszép szettet kaptunk egy teljesen spéci helyen, nem is igazán buli volt ez hanem egy zenés meditáció. azt hiszem ezt a szettet nyugdíjas koromban is ugyanolyan örömmel hallgatom majd vissza, mint tettem azt a helyszínen.
#3
gluglu feszt/day 2 2004 06 19
hirtelen felindulásból elkövetett, alkoholmámorral súlyosbított komoly zenés belebarangolás jamievel és a nagy szőrös kutyával a padló alatt rejlő akvaparkba. összkomfortos mikorfesztivál a jóléti társadalom savaborsával, úgymint medence, popsztárok meg hangerő, száraz pogácsa és ingyen esőkabát.
...
a negyedik helyre legjobb esélyesek az ipc 5. szülinapi equinox ámok, a foy3 lees napfelkéltes panorámás reggele, paradinas pacsás bontása, a kid606os ruptures kultis uhfeszt
...
ötödikre a tavalyi pacsás calibre, vagy az a 2003 januári TS&Lee a citadellán (ami előtt még nagy szó volt a 100% magyar zenés airbag warmup, és amin a calling vipra haldoklottunk reggelhatkor, és amikor még tele volt a hely már 11kor hah jaj nosztalgia...) az első olofos plump djs, a füstis cinetrip tipperrel, nemistudom sokminden