A 3. évadot két részletben fogja az ABC vetíteni. 6 részt ősszel láthatunk, majd 12 (!) hét után leadják a maradék 17 részt.
SPOILER:
===
2006. Május 27.
---
3. évados Spoiler:
(Le is tölthető mp3-ban, akit az egész érdekel.)
Végighallgattam, remélem jól értettem, amit most ideírok az nem szó szerinti fordítás és hallás után készült, az esetleges félreértelmezésekért elnézést, de ha vki esetleg észrevesz lényeges hibát, az lécci jelezze. Meg azt is, ha kimaradt vmi lényeges.
(Ja, akik beszélnek azok: Carlton Cuse és Damon Lindelof)
A finálé forgatókönyve alig egy hónappal ezelőtt készült csak el, a forgatása 17 napig tartott, és a legutolsó jeleneteket (a portugál kutatókat és a telefont Penny-nek) csak 5 nappal az adás előtt forgatták.
A 3. évadban megtudjuk mi is történt, mikor Desmond elfordította a kulcsot, és ez lesz az egyik fő vezérszál a s3-ban. Nemhivatalosan, de kijelentik, hogy DESMOND VISSZATÉR, pl. meg fogjuk tudni, miért került börtönbe... Nagyon dícsérték HIC alakítását, remek színésznek tartják, óriási feladatot kapott azzal, hogy egy olyan karakteren, aki eddig csak vendégszereplő volt a Lost-ban, egy szezonzáró sikere múlott, és ezt kiválóan megoldotta.
A sziget azért vált "láthatóvá" a portugál kutatóknak, mert a kód nem lett beütve, és ez történt a 815-ös járat lezuhanásakor is. Azt is mondják, h a 2 kutató brazíliai porugál akcentussal beszél.
Meg fogjuk tudni hogy került Locke tolószékbe, és h mit jelentenek Jack tetkói.
A füst megjelenik a s3-ban is, Van a tarsolyukban ezzel kapcsolatos több ötlet, ami már nem fért be a s2-be. Azt is mondták, hogy a s2-ben az Eko-s jeleneten kívül láthattuk a füstöt máskor is, de nem tudatosult a nézőkben h az a füst vlt. A s3-ban kiderül, hogy mi is volt az és mikor láttuk.
Miért vitték el Jack-et, Kate-t és Sawyert az others-ek? Erre választ kapunk, arrais h hova vitték őket, az s3 első 6 epizódjában.
A s3 vetítési rendje: 6 rész folyamatosan szept. végétől, akkor lesz egy mini cliffhanger, majd 12 hét szünet, és utána februártól a hátralévő 17 részt megint folyamatosan adják le.
A lábról megtudjuk, hogy az a sziget történelmében jelentős szerepet játszott, kiderül, hogy mielőtt a 70-es évekban a Dharma a szigetre érkezett, kik éltek ott.
A s3 nagyobb hangsúlyt fog helyezni a szereplőkre, és a köztük lévő kapcsolatokra, és a mitológia kicsit háttérbe fog szorulni, de nem teljesen, mert az a szigethez tartozik, és mindig is jelen lesz a történetben.
Forrás:
http://abc.go.com/primetime/lost/podcasts/108849.htmlSzöveg: Panarea
===
2006. Május 25.
---
3. évados Spoiler
Forrás:
http://www.scifi.com/scifiwire/index.ph ... 0&id=36305Fordította: Panarea
Cuse added: "There will definitely be some new characters on the show next year. ... Obvi ously, Michael Emerson, who plays Henry Gale, he's someone who's going to be very prominent in the show next year." Fans were also introduced to a new character who promises to figure in next season's storylines: Penelope Widmore, played by Sonya Walger.
Carlton Cuse: "Lesz néhány új szereplő a következő évadban. Mighael Emerson, aki Henry Gale-t alakítja, nos ő az egyik szereplő akinek a jövő évadban kiemelkedő szerepe lesz." A rajongók megismerhettek még egy új szereplőt, akiről ígérik hogy szintén szerepel majd a 3. évadban: Penelope Widmore-t akit Sonya Walger alakít.
===
2006. Május 24.
---
Carlton Cuse-Adam Horowitz interjú
JG (a riporter): Is 42 the sixth number because it's the answer to Life, the Universe and Everything from Hitchhiker's Guide to the Galaxy--assuming the first five numbers when considered outside of the show are Yankee jersey numbers?
CC (Carlton Cuse): You know, we can't comment about the numbers. The numbers are one of those things--I can't say.
JG: Is next season everyone joins forces against "Them" and stops fighting and trying to hurt each other?
CC: I will say that the next season is a lot about the Others. That's...there's a lot of mysteries about the Others that we'll be getting into next year.
JG: Michael Emerson is supposedly joining the cast. Michael Emerson, yes, no, can you confirm?
CC: Um...I will neither confirm nor deny at this point.
JG: Alex is probably--of all the new Other people introduced--the most popular. Will she be reunited with her mother?
CC: I hope so!
JG: You have a lot of boys on the show, and very few girls at this point. Would you guys intentionally correct that imbalance, um, I
assume the story has to tell you how to do it, but how would you approach maybe getting more--
CC: Well, I mean, we haven't met all of the Others, and we haven't met all of the survivors of the plane crash yet.
JG: What surprised you most about the season?
CC: How awesome Michael Emerson was. I think he was going to come on for a couple of episodes--originally, storywise, we thought he might be in two--and he ended up being in eight or nine because he was so amazing.
- A hatodik szám azért a 42. mert az a válasz a Nagy Kérdésre, az Életre, a Mindenségre Meg Mindenre a Galaxis Utikalauz Stopposoknak-ban, az első 5 szám meg a Yankees híres játékosainak mezszámai?
- Nem nyilatkozhatunk a számokról... ez az egyik dolog, amiről nem mondhatunk semmit.
- A következő évadban a túlélők egyesítik erőiket az othersekkel szemben, és felhagynak az egymás elleni acsarkodással?
- Annyit mondhatok, hogy a következő évadban sok szó lesz az othesekről. Sok a rejtély körülöttük, amik szóba fognak kerülni a következő évadban.
- Michael Emerson-ról úgy tudjuk, hogy csatlakozik az állandó szereplőkhöz. Meg tudja ezt erősíteni?
- Nos... nem erősítem meg, de nem is tagadom.
- Az othersek közül Alex az egyik legnépszerűbb. Végül találkoni fog az anyjával?
- Reméljük!
-Jelenleg túl sok férfi szereplő van, és kevés nő... Gondoltak arra hogy kegyenlítik ezt az aránytalanságot?
- Nos, annyit mondhatok, hogy még nem ismerünk minden other-t, és még nem találkoztunk a repülőgép összes túlélőjével.
- Mi volt a legmeglepőbb a 2. évadban?
- Michael Emerson lenyűgöző játéka. Úgy terveztük, hogy csak néhány részben fog szerepelni, eredetileg 2 epizódba volt tervezve, aztán lett belőle 8 vagy 9, mert óriásit alakított.
Fordítás: Panarea
Forrás: forrás:
http://www.eonline.com/Insider/Boards/a ... ?annID=563