2006-ban negyedik alkalommal kerül megrendezésre a MOL Jazz Fesztivál Budapest, amely egyedülálló rangú és jelentőségű ferencvárosi eseménysorozattá vált. Az idén is öt napon át, szeptember 13–17-ig számít a jazzkedvelő közönség érdeklődésére, akik, bízunk benne, ismét szép számban látogatnak el a 12 helyszínen zajló ferencvárosi eseménysorozatra. A világ jazz élvonalát képviselő külföldi művészek mellett a fesztivál „főszereplői” idén is a magyar jazz muzsikusok lesznek, a fesztivál fókuszában pedig a rézfúvós hangszerek állnak ezúttal. A Budapest Jazz Fesztivált keretező nyitó- és záróhangversenyek ismét a Művészetek Palotájában kerülnek megrendezésre. A fesztivál nyitóaktusaként a portugál énekes-díva Maria João lép fel zenekarával, ami igazi zenei csemegének számít. A világ élvonalához tartozó new-yorki trombitaművész Wallace Roney lesz a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra vendége a nyitókoncert második felében. A zenekarvezető kompozíciói mellett Miles Davis/Gil Evans legendás Sketches of Spain c. lemezéről is várhatóan fel fog csendülni néhány részlet. A záróhangversenyen a Fekete-Kovács Kornél vendégjátékával kiegészülő Tin-Tin Quintet, illetve a kanadai harsonás Tom Walsh magyar zenésztársakkal alkotott triója lép fel.
A Közraktáraknál felállított 1500 fős sátorban az európai jazz olyan sztárjai lépnek fel, mint: Miroslav Vitous, Franco Ambrosetti, Sylvain Luc, Michel Portal, Tomasz Stanko, Robin Eubanks, Eric Marienthal. A magyar jazz élvonalát Balázs Elemér, Dés László, Gadó Gábor, Szakcsi Lakatos Béla és Winand Gábor képviselik.
Az Európa Jazzhajón három uniós ország: Belgium, Hollandia és Franciaország képviselteti magát egy-egy zenekarral.
A Ráday utcai szabadtéri színpadon délután, illetve a kávéházakban 23 órakor kezdődő "after hours" koncerteken számtalan hazai zenekar mutatkozik be.
Reméljük, hogy a jazz különféle stílusainak megszólalási lehetőséget biztosító, egyedülállóan gazdag, közel 40 produkciót felvonultató programválasztékkal, igényes helyszínválasztással és kiemelkedő technikai színvonallal éppúgy a közönség soraiban tudhatjuk a visszatérő látogatókat is, mint a jazz új híveit.
Program:
Művészetek Palotája - Bartók Béla Hangversenyterem - Nyitókoncert
2006. szeptember 13., 20 h-22.30 h
1. Maria João - Mário Laginha Quartet (P)
2. Modern Art Orchestra - Wallace Roney (USA)
Ráday utcai szabadtéri színpad
2006. szeptember 15., 17.00 h-18.30 h
Special Providence
2006. szeptember 16., 17.00 h-18.30 h
Nalanda
2006. szeptember 17., 17.00 h-18.30 h
Zámbó Tamás Group
Ráday utcai kávéházak
2005. szeptember 14-15-16., 23.00 h-01 h
Claro bisztró; Fotocella kávézó; Jaffa kávéház; Kis Erkel; Paris Texas kávéház; Ritmus étterem & kávézó; Soul Cafe
Ágoston Quartet, Bosambo, Csabowabo, csapdlecsabi, Dórika és a Rombolók, Fourtune(s), Future Café, Harcsa Veronika Quartet, Hárshegy, Juhász Duo, Juhász Gábor Quartet, Just in Time, Oláh Szabolcs Quartet, Piccolo Inn, Schreck 3, Special Providence, Szalay Gábor Trio, Szaninszló Richárd Quartet, Uqimuk, DJ Badihali
Közraktár-Sátor
Szeptember 14., 19 h-23 h
1. Darche Trumpet Project (F, B, NL, H)
3. Miroslav Vitous Trio (I, CH, CZ) - Dés László
4. Robin Eubanks (USA) - Balázs József Quintet
Szeptember 15., 19 h-23 h
1. Winand Gábor és a Gadó Gábor quintet (H, F) - lemezbemutató koncert
2. Sylvain Luc - Michel Portal Duo (F)
3. Walk Away Project (PL,H,USA) – Eric Marienthal (USA)
Szeptember 16., 19 h-23 h
1. Szakcsi Trió – Gerard Presencer (GB)
2. Esperanza Spalding (USA)
3. Tomasz Stanko Quartet (PL)
Európa Jazzhajó
szeptember 14-15-16., 23 h-01 h
Szept. 14. Rockingchair (F)
Szept. 15. Eric Vloeimans "Fugimundi" (NL)
Szept. 16. Mâäk’s Spirit (B)
Művészetek Palotája - Fesztivál Színház - Zárókoncert
2006.szeptember 17., 20 h-22.30 h
1. Tin Tin Quintet – Fekete-Kovács Kornél
2. Tom Walsh Trió (CAN, H)
Részletes info hamarosan:
www.bmc.hu/jazzfesztival