következô vendégünkrôl néhány infó:
Faktor-X (SRB / HU) [Audiomatique, Belgrade Coffee Shop, Stupendous]
Deák László, avagy Faktor-X már kölyökkorától a ’70-es évek diszkó és a ’80-as évek popzenéjének hatása alatt volt. A tánczenébe szinte belenőtt - nem volt más alternatíva - habár dobos is szeretett volna lenni és rövid ideig gitározni is tanult.
Egy haverjával heti rezidenciát vállaltak egy helyi klubban, amely egy idő után nagy sikert aratott; ez lassacskán több mint tíz évvel ezelőtt történt. Ekkor még szalagról és néhány nehezen megszerzett CD-ről keverték a zenéket, de lassan beindult a bakelitvásárlás is. Sőt, még rádióműsora is volt, ami pár évig futott szintén nagy hallgatottsággal.
Ezek után főleg alkalmi bulikra összpontosított, majd elkezdett érdeklődni a zenekészítés fortélyai iránt. Emlékezetesebb bulikon olyan nem elhanyagolható nevek mellett lépett fel, mint Matthias Tanzmann, Gebrüder Teichmann, Basteroid, Nick Warren, Omid Nourizadeh (16B), Lady B, Ladida, Mark EG, Parks & Wilson és a szerbiai DJ-k többsége.
Egyik korai produkciója a washingtoni "Arthur Loves Plastic" csapatnak készített remixe. Pár év múlva újra remixelt az előbbi csapat számára, amely megjelent két remixválogatáson is. 2003-ban egyik zenéjét kiválasztották a magyarországi Freee Magazin tehetségkutató pályázatán és megjelent az újság CD mellékletén is. 2006 februárjában első bakelitmegjelenése is megtörtént a németországi Steve Bug lemezkiadójánál, az Audiomatique Records-nál. E produkció helyet kapott az Audiomatique Volume 1.0 mix CD-n, amelyen olyan élvonalbeli művészek zenéi szerepelnek, mint például Trentemoller, Adultnapper, Rob Acid, Robag Wruhme / Wighnomy Bros., Jussi-Pekka, Martinez, Alexi Delano & Fernando Gullon és John Dahlbäck. Az elkövetkezendő hetekben várható két zenéjének megjelenése a Stupendous Music digital-on, 2007 januárjában pedig a japán származású Yoko K Searching című zenéjére készült remix lát majd napvilágon egy kanadai kiadónál, szintén digitális terjesztésben.
http://faktorx.info/music.htm