Gondoltam hátha érdekel benneteket. A legérdekesebb talán a magyar jogi szabályozás.
hvg.hu wrote:
A póker diadalútja
Születésekor semmi nem predesztinálta a sokáig lenézett szerencsejátékot, a pókert arra, hogy ma már tévéközvetítéseken milliók izgulhassák végig maroknyi ember meggazdagodását - vagy éppen megkopasztását.
"Ha játék közben a partnereidre pillantva nem tudod megállapítani, ki a balek, akkor te vagy az" - idézik tisztességben megõszült szerencselovagok társuk, a film világában is jó lapokat húzó Paul Newman klasszikussá lett szállóigéjét. És ezzel nagyjából le is zárhatók a pókerrel kapcsolatos biztos megállapítások. A ma már több millió dolláros díjazású versenyeken világbajnokokat is avató kártyajáték eredete ugyanis legalább olyan rejtélyes, mint az, milyen lapokat õrizgetnek a kifürkészhetetlen arckifejezés mögé rejtõzõ profi zsugások.
Némely történészek szerint az elsõ ezredforduló elõtt zajlott az elsõ pókercsata Mu-Cung kínai császár és neje között - az akkori elõd még egyfajta módosított dominójáték lehetett. Miután a pontos szabályokról nem maradtak fenn adatok, a maguk köreiben ásznak számító kutatók - élükön David Parlett-tel, az Oxford History of Card Games (A kártyajátékok története) címû szakmunka történész szerzõjével - tagadják a kínai kapcsolatot. Szerintük a póker elõdje csak igazi kártyával, nem pedig dominóval játszott társasjáték lehet. A játék elméletébe magát beleásó Szurdi András 12 éve megjelent, Pókerkönyv kezdõknek és haladóknak címû munkájában a középkori Angliáig vezeti vissza a gyökereket, mások szerint inkább a hispán primero nevû blöffdús kártyajáték lehet az õs. John Scarne amellett érvel Encyclopedia of Games címû munkájában, hogy a póker csakis amerikai eredetû lehet, már csak azért is, mert a poke a régi amerikai zsebtolvajok zsargonjában a pénztárcát jelentette. A legtöbben mégis a 18. századi franciák poque nevû játékában vélik felfedezni a közvetlen elõdöt, amit francia telepesek vittek magukkal Kanadába, s onnan jutott el a 18. század elején az akkor még francia kézen lévõ New Orleansba is. Az ottani gyarmatot viszont Napóleon 1803-ban eladta az USA-nak (HVG, 2003. május 17.), így lett a játék valóban amerikai.
A világ köztudatába az 1830-1840-es években robbant be, miután egy Jonathan Green nevû hamiskártyás A szerencsejáték mûvészetének és nyomorúságainak bemutatása címû alapmunkájában leírta, miként kopasztják meg a hozzá hasonló profik az akkor még húszlapos paklival játszott "csalós játékkal", vagyis a pókerrel a Mississippi hajóinak gyanútlan utasait. A szárazföldi lebujokból a hivatásosok azért tették át a székhelyüket a hajókra, mert a puritán Délen nem nézték jó szemmel az ördög bibliájának trükkös forgatását: gyakorta kátrányba és tollba hempergették a csalókat, a Mississippi államban levõ Vicksburgben 1835-ben öt hamiskártyást lincseltek meg.
Egy 1857-ben New Yorkról íródott útikönyv "a városban található veszedelmek egyik legnagyobbikának" nevezte ezt a játékot. Mindezek ellenére a 19. század második felében már nehéz lett volna olyan ivót találni a vadnyugaton, ahol ne lett volna pókerasztal. A terjedés megállíthatatlanná vált: az angliai felsõ körökbe az elsõ szabálykönyvet megfogalmazó Robert Cumming Schenk tábornok, az USA londoni nagykövete vezette be az 1870-es évek elején, a 20. század elsõ felében pedig az amerikai katonáktól és turistáktól a többi kontinensen is mind többen lesték el a know-how-t. A játék népszerûségén az is nagyot lendített, hogy Hollywood elõszeretettel viszi vászonra a rezzenéstelen tekintetû hõsök bemutatására kiváló alkalmakat teremtõ feszültségteli kártyacsatákat.
Pókerváltozatok terjedése
Az eredeti húszlapos, még csupán ászból, királyból, dámából, bubiból és tízesbõl álló õspaklit idõközben felváltotta az 52 lapos francia kártyával játszott modernebb póker. (A szerencsejáték azért is lehet népszerû, mert ezernyi változatát akár más zsugára is lehet adaptálni - idehaza sokan például magyar kártyával játsszák.) A lapbõvítéssel - mivel akár tíz embernek is jutott öt-öt lap - a nyerhetõ összeg is növekedett. De nem ez volt az egyedüli változás. Az 1864-es kanonizált formájában a pókerben még a négy ász volt az abszolút nyerõ, ez még az ásszal végzõdõ színsornál, vagyis a royal flushnél is többet ért. A tradicionalisták sokáig ragaszkodtak is ehhez a szabályhoz, ám az újítók a 19. század végén azzal nyerték meg a partit, hogy levezették: nem úriemberhez méltó biztos nyerésre, azaz négy ászra licitálni, míg (royal) flush esetén fennáll - legalábbis elméletben - annak az eshetõsége, hogy valaki másnál is van hasonlóan erõs színsor (akkoriban még nem tettek különbséget a színek erõssége között)
A különféle pókerváltozatok elterjedését nagyban befolyásolta, hogy a hatóságok miként ítélték meg az egyes verziókat. Kalifornia fõügyésze például a 20. század elején kijelentette, hogy a draw pókerban (a Magyarországon is kedvelt ötlapos, egyszer akár három lapot is lecserélhetõ változatban) az ügyességen múlik a nyerés. Ugyanõ viszont a stud (nyitott) pókert (amikor az ötbõl négy lapot mindenki számára láthatóan az asztalon helyeznek el, s tiltják a lapcserét) alávaló szerencsejátéknak s ezért hatóságilag üldözendõnek nyilvánította.
A ma legnépszerûbbnek mondott Texas hold'em 1919-ben bukkant fel - Vad özvegy néven -, majd rögtön talonba is került, hogy az 1970-es években megkezdõdjön a diadalútja. Ez annyiban különbözik a hagyományos variánstól, hogy minden játékos két lapot kap. Erre licitálnak, ahogy a következõ 3 körben is, amíg az asztalra nem kerül összesen öt felfordított lap, s az nyer, aki a legerõsebb kombinációt tudja összeállítani az asztalon fekvõ választékból és a saját két lapjából. Ma már ezt a verziót játsszák a legnagyobb világversenyeken - a Magyarországon Korda György kiérdemesült táncdalénekes kommentárjával közvetített megméretéseken is -, talán vizualitása és kiszámíthatatlansága miatt.
A póker népszerûségével párhuzamosan egyre többeket foglalkoztat a sikeres játékstratégia. Szorgos matematikusok kiszámították, hogy a Magyarországon legelterjedtebb, az 52 helyett 32 kártyalappal játszott pókerben 201 376 változatban lehet az öt lapot kiosztani. A játékosok az osztások felében egy párra bizton számíthatnak, két párra azonban már csak 12 százalék az esélyük, drillre (három egyforma lapra) pedig alig több mint 5 százalék. Pókerre (négy egyforma értékû lapra) csak mindössze egyezred, színsorra pedig egy tízezred sem. Persze ügyes lapcserékkel javíthatók az esélyek.
A klasszikus, 52 lapos pókerben viszont már több mint 2,5 milliónyi változatban lehet öt lapot kapni, s itt már a párra is csak 42 százalékos az esély. A szerencsejátékot mesterfokon ûzõ s abból - nem pedig elsõsorban könyvszerzõ vagy tanácsadói bevételeibõl - meggazdagodott David Sklansky amerikai kártyaguru idén magyarul is megjelent munkájában, A póker elméletében amellett érvel, hogy a matematika igencsak kevés a sikerhez: az általában agresszív játékosnak, akár jó, akár rossz lapja van, támadnia kell, a megfontolt pókerarc mögé bújó embernek pedig állandóan óvatosan kell játszania - még akkor is, ha netán színsora van. A játékosnak ugyanis csak akkor van reális esélye a nyerésre, ha hiteles imázst tud felépíteni, máskülönben hirtelen hangulatváltásai könnyen leleplezhetik. Az igazi profi, taktikáját éppen aktuális ellenfelei stratégiáihoz igazítva, még játékstílusok között is könnyedén vált.
A póker talán legfontosabb mértékegysége a blöff, aminek az összege egyenlõ az adott játékost megfontolásra késztetõ pénzmennyiséggel - állítja a már idézett Szurdi. Ezért azt javallja, hogy mindenki a saját súlycsoportjában pókerezzen, és ne olyanokkal játsszon, akik jóval az õ szintje fölötti (vagy alatti) összegekkel próbálnak szerencsét. Elõbbi esetben hamar kifosztják, míg utóbbiban a játék tétje, az izgalom vész el.
IZSÁK NORBERT
Quote:
Üsd-vágd
A magyar büntetõ törvénykönyv szerint az számít tiltott szerencsejátéknak, "amelyben a nyerés vagy vesztés kizárólag vagy túlnyomórészt a véletlentõl függ". Korábban ide sorolták az "itt a piros, hol a piros"-t, a rulettet vagy a huszonegyezést, egy 1968-as, azóta hatályon kívül helyezett kormányrendelet azonban leszögezte, hogy "a kártyajátékok közül azok, amelyeknél a nyerés vagy vesztés az ügyességtõl is függ, nem tekinthetõk tiltott szerencsejátéknak. Ilyen például az alsózás, a snapszli, a tarokk, a bridzs, a römi, a kanaszta, az ulti." A rendeletbõl már akkor is kimaradt a póker (ma már nincs is a korábbihoz hasonló felsorolás), az ilyet pénzben és nyilvánosan játszók sorsa elvileg tehát azon múlik, hogy az ítélethozók úgy találnák, "túlnyomórészt a véletlentõl függ-e" a nyerés, vagy sem. Amennyiben tiltott szerencsejátéknak minõsülne, Szurdi szerint akár még a baráti köri veszteséget is vissza lehetne követelni. Egy ilyen per megnyerésének kicsi az esélye. A megfelelõ engedélyekkel felszerelkezett kaszinókban azonban törvényesen pókereznek, az ott elvesztett pénzre tehát örökre keresztet lehet vetni.
Login
Register
FAQ
Search
