Concord Dawn:
Novemberi vendégünk Matt lesz az új-zélandi Concord Dawn-ból. A csapat zenei pályafutása alatt méltán érdemelte ki a "New Zealand's pioneers of Drum and Bass" címet. Matt Harvey (Matty C), és Evan Short (Kiljoy) már gyermekkora óta ismeri egymást, produceri munkásságuk kezdetét pedig egy közös hangmérnöki főiskola jelentette. Bemutatkozó albumuk 2000-ben jelent meg, ennek sikerén felbuzdulva
2001-ben újabb albumot adtak ki, Disturbance címmel, amely már a tengerentúlon is nagy sikert aratott. Az igazi áttörést azonban az Uprising-című, harmadik album jelentette. Természetesen a duó két album közt sem pihen – számtalan megjelenéssel büszkélkedhetnek – a közeljövőben fog megjelenni például a Gridlok-kal közös "Out of your Head" a Project51-en, valamint saját kiadójuknál a "Crimeside".
A páros jelenleg legújabb albumán dolgozik, melyről garantáltan elhangzik majd pár szám az este folyamán.
Matty C top 10
1 concord dawn and bse - crimeside
2 body and soul - monster walk
3 concord dawn - take it as it comes
4 maniacs bootleg
5 hive - neo remix
6 klute - love as divinity
7 ancronix - lightly salted - ebk remix
8 c4c - dropout
9 bse and noisia - infusion
10 lifted crew - dirge
Chris.su:
CHRIS.SU-t, a hazai "drum and bass úttörőt" Szegeden már nyílván senkinek nem kell bemutatni. Azt viszont valószínűleg kevesen tudják, hogy a Tactile egyik alapító tagja az elmúlt pár év alatt szinte tiszteletbeli Concord Dawn tag is lett. Együttműködésük eredménye például a az idei nyár nagy slágere, William Shatner-rel "Scream to the Stars", vagy a tavalyi év slágere, a Concord Dawn "Man for all Seasons" remixe. Legfrissebb megjelenései között szerepel például a Mindscape-pel
közösen jegyzett "Planet X", amire MC Ryme Tyme szövegel, valamint a "Costello" az Inneractive Music-on és a "Flawless" a State of Mind új labeljén, melynek neve szimplán csak SoM Music. Aki emlékszik a márciusi bulira az tudja mire számíthat.
Aki viszont lemaradt róla, vagy éppen csak bemelegítene estére, az meghallgathatja az akkor rögzített mixet 23-án a SMOKBREAK™ live-ban a
www.radioe.hu -n.
Chris.su - Big Up Live Mix - G' Podcastseries
http://chrissu.pdx.hu/chris.su_bigupliv ... -09-08.mp3
01. Fatboy Slim - Right Here Right Now bootleg
02. Chris.SU & Concord Dawn - Scream To The Stars
03. Universal Project - Bleach (Unknown Error Remix)
04. Mindscape & Chris.SU ft. MC Ryme Tyme - Planet X
>>> Absolute Zero & Subphonics - The Kode (SKC Remix)
05. SKC - Rush
>>> Chris.SU - Consciousness
06. Digital - Deadline (Simon Bassline Smith & Drumsound Remix)
07. Misanthrop - Viper Fish
08. Plan B - No Good (Chase & Status Remix)
>>> Subwave - So Twisted
09. Tech Itch - Soldiers (D-Bridge Remix)
10. Loxy & Munk - Revenge
11. SKC - Offguard Remix
12. Concord Dawn - Man 4 All Seasons (Chris.SU & SKC Remix)
13. Commix - Electric
14. Marky & Bungle - Back Like Dat
15. Anima Sound System - Open Your Eyese (Chris.SU Remix)
16. Break - Submerged (Calyx & Teebee Remix)
17. BSE & State Of Mind - Red Velvet
18. Jade - Ready v2
>>> Chris.SU & SKC - Blastah
19. Ed Rush & Optical - Bacteria (Pendulum Remix)
20. Spirit - Siren (Hive Remix)
21. Future Cut - Whiplash
22. Unknown Error - More Like You VIP
Chris.Su - Guestmix at 3K Birthday Show - Trio Radio 2007-11-04
http://tomper.ath.cx/3K/Chris.Su_-_Gues ... -11-04.mp3
Logistics feat. Inja - Cold World /Hospital/
Chris.SU - Costello /Inneractive/
Phantom Audio - Phantom Force (Spirit Remix) /white/
SKC - Repertoire /Xtinction Agenda/
Break - Timeline /Critical/
Commix - Satellite Type 2 /Metalheadz/
N.Phect - Ultraviolet /Shadybrain/
Mindscape - Malfunction /Citrus/
Saphir - Believer (SKC & Chris.SU Remix) /Forecast Audio/
Anima Sound System - Open Your Eyes (Chris.SU Remix) /dub/
Brookes Brothers - F-Zero /Breakbeat Kaos/
Chris.SU & Ant TC1 - The Vendetta /Commercial Suicide/
