Rapidmód összegezve: csuda kis mulatság volt, ihaj. Mindenki ügyes volt és/vagy szép.
A Mono kellemes helyszíne az ilyen dáridóknak. Sok kedves lány, ember és egyéb létforma mozgott. Annyi szesz, dorog és digitális zene zúdult, amennyit csak bírt az egyszeri júzer szervezete.
A vendégek rettentő jót gurítottak. Ide férnének olyan frázisok, mint: a szett íve, a mixtechnika és a fíling und so weiter. De akkor sem lenne tökéletesen kifejezve, hogy mennyire el lett kapva az a bizonyos subbass-fonál, baszd meg. A hazai közönség hálás, mint mindig. A kellő pillanatban kéjsikollyal reagál. A csajokat is említettem valahol az elején, de azért még egyszer, öööh. Értitek...
A csíkospulcsis-köpcös (hogyishííják?) dídzsével kapcsolatban pedig egy dolgot mondhatok:
The Force is Strong In This One!
A kiegyensúlyozottnak tűnő tájékoztatás jegyében álljon itt két negatívum is. Az első, hogy sajnos (szerencsére?) a Cockney Thug lemezek még mindig nem koptak el annyira, hogy ne lehessen lejátszani őket
ÚJRA MEG ÚJRA - FUCK
A másik, hogy az egyik lemezjátszó féloldalasan szólt, aminek semmi jelentősége míg a szubláda és a sörcsap működik...
Hajrá lassúzene!
Hajrá Dub Phase!
Hajrá mindenki!