Az idei születésnapi bulin az eddigiektől eltérően nem „szokásos” fellépő gárdával lepünk meg benneteket, hanem egy olyan fiatal feltörekvő producer négyest hívunk, akikre érdemes lesz odafigyelni a jövőben:
A Fourward nevű Osztrák kvartett 2007 elején alakult. A négy jó barát eleinte csak jó mókának tartotta a zenélést valamint a producerkedést.
Ám ahogy fejlődtek egyre több visszajelzést kaptak a zenéikkel kapcsolatban, a dolog kezdett egyre komolyabbra fordulni. A fő céljuk mindig is az volt, hogy létrehozzák a saját hangzásukat.
Egy kis idő, és néhány befejezett szám után a szintén Osztrák Body & Soul producer duó figyelt fel először a munkáikra.
Majd ezután több olyan nemzetközileg elismert rádió show-ban játszották a számaikat, mint Crissy Criss műsora a BBC 1Xtra-án, vagy State of Mind által vezetett Next Level Show a 95BFM-en. Ezek meg is hozták az áttörést és több kiadónál is voltak megjelenéseik. Többek között a Fokuz-on, a Planet Funk-on, valamint a Subsonic Sound-on.
Az idei év elején az Urban Art Forms gárda felkérte őket rezidensnek ami nagy segítségükre lehet abban, hogy kitartó munkával és lelkesedéssel bekerüljenek a drum and bass nemzetközi vérkeringésébe.
Studio mix 2008 Március:
http://www.metamusic.at/fourwardmyspace/fourwardmix.mp3
Tracklist:
Studio mix 2008 Július:
http://www.metamusic.at/fourwardmyspace ... rdmix2.mp3
Tracklist:
Myspace:
www.myspace.com/fourward
http://www.smokebreak.org/