Fordítuttunk egy interjút Nektek, Joe kérdez, Agnés válaszol.
A 2008-as év amolyan house reneszánsz volt, melyben Svájc és Berlin mutatta az utat az alap hangzás terén. A szcéna egy főszereplőjét kaptam el egy beszélgetésre, nevezetesen a svájci deep house producert és lemezkiadó tulajdonost, Agnést, hogy megvitassuk kicsit a zenét, álneveit, Svájcot és még sok minden mást, talán az egyik legőszintébb és leghumorosabb interjú keretében, melyet az utóbbi időben összehoztam.Beszélnél kicsit Agnésről és a hangzásodról?Nos, én vagyok a srác akit Agnésnak hívnak, bár néhány barátom csak "Ladyboy-ként" becézget, de ez inkább személyes ügy... Hangzásom valami elektronikus tánczene féle, különböző beütésekkel.
Egy neves, svájci deep house kiadót – a Sthlmaudio Recordings-t – is magadénak tudhatsz. Mi az amit keresel egy-egy új dal vagy szerző leszerződésekor?Igen, ez így van, én csinálom a Sthlmaudio Recordings kiadót. Először had mondjam el, mit takar a neve; nem túl bonyolult, az Sthlm az Stockholm , audio meg a hang amit hall az ember zenehallgatás közben… Látod, ilyen egyszerű! Ami az új megjelenéseket illeti, na az már nehezebb kérdés, de mostanság talán olyanokat keresek, akik eddig még soha nem csináltak semmit, és akiknek a zenéjéről úgy gondolom, hogy elég jó egy megjelenéshez. Úgy hiszem már épp elég volt a szupersztár Dj-k egyeduralmából, és ma már bárki, aki egy kicsit is ért hozzá, kevés erőbedobással is képes igazán jót alkotni. Pont ilyeneket keresek; tehetséges, hétköznapi embereket. Például a következő néhány hétben adunk ki egy teljes albumot egy zürichi duótól, az "Azuni"-tól, akik bár újak a szcénában, zenéjük mégis elképesztően jó. Azt szeretném, hogy a kiadóm minden tekintetben az új dolgoknak adjon helyet…
Lee Van Dowski 60sec kiadójánál is dolgoztál, az miben különbözik, mint kiadó, vagy épp hangzás terén a Sthlmaudio-tól?Igen, együtt csináltuk a kiadót Leevel, amiből sokat tanultam, de sajnos az üzleti élet magával ragadott minket és már túl elfoglaltak voltunk, hogy igazán energiát fektessünk a folytatásba. Néha jobb pihentetni a dolgokat ott ahol vannak, és csak később továbblépni.
Azok kedvéért, akik nem tudnák, hogy van egy másik house produceri álneved, Ray Valioso... Bemutatnád kicsit Valiosot, illetve, hogy miben különbözik tőled, mint Agnéstől?Heheh, igen. Ray, nos Ray az én Real Soon karakterem, Paul (aki a Real Soon kiadót menedzseli) és én jó pár éve találkoztunk, majd néhány évvel később felkért, hogy ha belefér, csináljak már a Real Soon-nak is egy kislemezt. Nagy nehezen, de mindent beleadtam és az Einladung című kislemezzel álltam elő. Úgy éreztem, hogy annak a hangzásnak semmi köze nem volt ahhoz, amit az Agnés nick alatt csinálok, és ezért találtam ki a Ray Valioso nevet. Zeneileg, azt mondanám, hogy Ray leginkább deep figura, és valójában semmi más nem érdekli jobban, mint egy jó hideg sör és egy-két cigi. Igazából, ha tehetném minden kislemezhez új álnevet választanék. Szeretem az ilyen nickeket, a neveket... jó dolgok ezek.
Elismerésre méltó, hogy a hangzásod és különösképp a remixeid mindig fejlődnek. Minden bennük van, egészen a mély tekergő technótól a Masaya, Pan-Pot és Livia Grozia remixekben, a sokkal letisztultabb deep house hangzásig a Chaton, Luna City, Niggemann és Poppcke remixekben. Van ennek bármi tudatos oka, illetve van olyan hangzás amit egy másikhoz képest előnyben részesítesz általában?Hűűhaaa, hát ez elég vicces, mivel nekiálltam egy másik verziónak abból a Chaton remixből, amit a Sthlmaudio-nak csináltam még 2007-ben. De ugyanakkor nem igazán tudtam, hogy mit is akarok kihozni belőle, csak valami mást akartam, mint az eredeti dal, és hát, azt hiszem ez sikerült. Ezek után már világossá vált számomra is, hogy szeretek feldolgozni dolgokat, mert így bármit meg tudok valósítani, amihez egy adott pillanatban kedvem támad, mármint, hogy azt csinálhatom amit csak akarok; és ezt nem igazán éreztem a "normál" értelemben vett Agnés darabok esetében. Ezek mellet úgy gondolom, hogy a feldolgozásaim teljes mértékben a saját ízlésemnek felelnek meg, melyekben az eredetiből néha csak egy részletet használok fel, máskor mindet, de mindig az a lényeg, hogy ezeket az Agnés féle stílusban kezelem és formálom, remélhetőleg…
Az elmúlt évek során több közös projekted és remixed is készült Rippertonnal. Beszélnél nekünk kicsit erről a kis svájci közreműködésről, illetve, hogy mi a célotok (a stúdióban) amikor így összeültök?Svájc kicsi ország, és szerintem nem igazán volt átütő zenei befolyásunk eddig. Az utóbbi időben azonban sok minden változott és a technológia megadta számunkra amire szükségünk volt ahhoz, hogy ugyanúgy kerüljünk be a zenei körökbe ahogy bármilyen más ország. Bizony, Ripperton az egyik legjobb barátom. Sok időt töltünk együtt a semmit tevéssel, szórakozással, beszélgetéssel, telefonálással, a másik támogatásával minden lehetséges módon, és természetesen zeneírással is. Azt hiszem ez az ami főként jellemző ránk Svájcban, hogy bírjuk egymást, mint Chaton, Ripperton, Dachshund, Quarion és a többiek. Tényleg az a célunk, hogy a legtöbbet érjük el békés úton… De, csak tisztázásul, nem egy rakás hippi vagyunk, akik mind együtt élnek ugyanabban a kis elhagyatott lakásban; egyszerűen csak együtt dolgozunk azon, hogy a svájci elektronikus zenei szcénát elfogadhatóvá tegyük.
Ha már Svájcról van szó; igencsak úgy tűnik, hogy Ti vezetitek a szcénát a deep house terén. Milyen maga a svájci klubélet, a deep house dominál ott is, vagy ez változó?Hát, inkább nagyon változó. Nincs olyan, hogy vagy egyik, vagy másik és akkor csak az, inkább amolyan keveréke a dolgoknak. A house gyökereit tekintve azt hiszem Svájcra inkább az jellemző, hogy az elmúlt 20 évben csak szépen csendben gyűjtögette a lemezeket. Tény, hogy manapság már zenét is készítünk, és ez talán csak most jön igazán elő... Bár ezt csak úgy gondolom…
Valahonnan azt csiripelték a madarak, hogy Te vagy a kulcs figura a kizárólag bakelitlemez kiadó, a Slowhouse Recordings mögött, illetve egy-két megjelenésük hátterében is Te állsz, konkrétan a Slowhouse 1 és 3. Hogy is van ez valójában? Ha így van, akkor bemutatnád nekünk kicsit a Slowhouse-t, a hangzását és az irányelveit?Soha nem hallottam még a Slowhouse kiadóról, jó? Rapdishare linked van hozzá???!
A stúdióban saját dalok írása közben, akár Agnésként, akár Ray Valiosoként, mit keresel az egyes dalok végleges formájában? Van erre valami képleted külön Agnés és Valioso stílusban, vagy ez dalonként változik?Huh... hát talán egy képletem van erre, még pedig: szar a zene? ha igen = fájl törlése, ha nem = miért?, aztán = meló tovább. Tényleg sokat dolgozom, folyamat szól valami alapütem, vagy egy motívum a sequencer-en, így alapjában véve a módszerem az a "véletlenek előidézése", ami néhányszor már elő is fordult, és ami hozzátok eljut, azok a legjobb véletlenek, amiket eddig összehoztam…
Mi a tipikus dj felszerelésed. Csak bakelitről játszol, Mp3, Live, vagy Traktor / Ableton, vagy ezek keveréke?Mivel fellépéseken szoktam Live szettet és Dj szettet is játszani, ez inkább az adott helyzettől függ. Live esetében, korábban analóg felszerelést használtam, majd átváltottam a laptopos szettekre Ableton Live-al. Ezt leginkább azért, mert előfordult párszor, hogy nem volt elég hely a pultban a megfelelő felszerelések összeállításához, illetve azért, mert már 2008-at írunk és a számítógépek szerves részei életünknek már vagy egy évtizede… Pedig mindig én voltam aki azt állította, hogy minél kevesebb, annál jobb… Dj szett esetén bakelitről játszom és Serato scratch rendszerrel. A Serato rendkívül okos kis eszköz, amivel akár kiadatlan zenéket is sokkal könnyebben játszhatok, mint eddig bármikor. Úgy hiszem, muszáj haladnunk a korral. Sokan vitatják ezeket a technológiai újításokat, de az igazat megvallva, számomra több értelme van, ha inkább magáról a zenéről beszélünk. Ami a Serato-t illeti, sokkal jobban szeretem, mint bármilyen más rendszereket, mert pont azt tudja, amire készült; tehát a bakelit utánzását, és azt sokkal jobban csinálja, mint bármi más... és téma lezárva.
És mit gondolsz a bakelitről és jövőjéről?Ez amolyan körforgás, mint az élet minden egyéb mozzanata, és ami most van az ennek egy része, amivel együtt kell élnünk. Előbb-utóbb minden a helyére áll majd, bízom benne. Alapvető hozzáállásom az, hogy jelenleg mindkét végletből a legjobbját ragadjam ki, a digitális részén rengeteg "klasszikust" tudok megkaparintani, melyeket anno nem tudtam megszerezni bakeliten (melyek közül néhány igen pofátlan árakon kerül fel a discogs-ra), illetve bakelit szempontjából, még mindig szeretem megvenni a lemezeket, amiket fizikailag birtokolni szeretnék. Ugyanakkor a digitális formátumokat, megjelenéseket, csak a teljes WAV fájltípusban veszem meg, ami szerintem a hangnak az a formája, mely legjobban hasonlít a bakelit hangzására.
Van az elektronikus zenében példaképed, akire felnézel, és azt mondod, hogy igen Ő volt rád hatással a zenében?Természetesen, rengeteg ilyen van!!! Néhány közülük például: Pépé Bradock, Maurizio, Biosphere, The Prince Of Dance Music, Dj Koze, The KLF, Inner Soul… Több más zenei stílust is szeretek, ami például mostanában megfogott az Alela Diane, Tom Waits, Bonnie “Prince” Billy, Madrugada, Tindersticks, Icebreaker International, Global Communication és még sorolhatnám… Kedvelem még a régebbi dub darabokat, mint Yabby You, King Tubby, Toots And The Maytals, Hugh Mundell… Azt hiszem ez az adott hangulatomtól függ, hogy mit hallgatok, ha éppen nem "tánczenét"…
Amikor nem éppen egy buli kellős közepén vagy, vagy a stúdióban, vagy épp a kiadót menedzseled, akkor mit csinálsz?Őszintén... Nagyon szeretek otthon lenni. Szeretem az otthon érzését, a saját lakásomban csak úgy semmit tevéssel tölteni az időt, félmeztelenül cigarettázgatva, kávézgatva, érted mire gondolok... Amúgy meg mindig kapható vagyok egy kirándulásra a hegyekben, és erre nincs is jobb hely, mint Svájc =)
Mi a következő lépés Agnés részéről? Vagy valami Ray Valioso, esetleg a Slowhouse kapcsán? Van-e tervben esetleg egy újabb kislemez?Huuuh... Agnès most épp remixeket készít, Ray épp most adott ki egy kislemezt a Real Soon kiadónál, és az utóbbiról, amit mondtál, nem tudok semmit… Egyébként meg tovább folytatom az álnevekkel kapcsolatos küldetésemet, így minden bizonnyal több új név és zene várható majd valahol, valamikor, valahogy…
Köszönöm, és minden jót! Joe.Easy Joe, köszönöm a lehetőséget, hogy összehordhattam minden hülyeséget, hehehe, shiiiiiooooootttttt =)
eredetiben:
http://www.burlingtonproject.co.uk/News/FullStory.aspx?Id=143