fritz kraft wrote:
Kurva jó cikk, de egy dolog sántít.
Az ebben, illetve a "Loving Wonky"-cikkben említett klasszikus és kortárs zeneszerzök (Ligeti, Elgar, Eno, Bach) *tudatosan* használják az ellenpont eszközeit (illetve egyéb zenei eszközöket, funkcionális harmonizálást, stb.), míg a wonky producerek ezekre legfeljebb intiutívan éreznek rá, a hangzásból kiindulva dolgoznak, nem a hagyományos zenei elemekböl. Egy "komoly" zeneszerzö alkotómunkájának fontos része a zenei elemek tudatositása, azoknak "célszerü" és tudatos használata. A wonkysok ráérzésböl, felfedezgetve-kíserletezgetve, egy teljesen más zenei tradícióra építve illetve annak keretein belül alkotnak.
Így a Burial-féle MGS-sampling, a Kode9 és Zomby-féle szinkópák/poliritmusok eleve ugranak mint tudatos, átelemzett zenei építöelemek – az Archangel szubdomináns-feloldó akkordmenetének feszültsége az eredeti szerzö erénye, nem Burialé; a Tea Leaf Dancers szinkopált ritmusa "funky", nem megkomponált.Akkor már édekesebb lenne összehasonlítani ezeket elferdített/torzított zene- és szövegmintákat és botladozó ritmusokat mint *refrenciákat*, az említett klasszikusok saját többé-kevésbé tudatos referenciáival (Elgar - Richard Strauss/korai romantikusok, Ligeti – Bartók/Reich/Ockeghem, stb.).
Ha Elgar késöromantikus, akkor Burial késöhardcorecontinuumos e?