.: Péstéé :. wrote:
óóóóigen

legalább 1x 1 évben..
Hardcore nevö dájz!

A hazai szcénában történt változások hatására szerencsétlen módon mostanában ritkán van arra lehetőség, hogy nagyszabású buli kerüljön idehaza megrendezésre.
Azonban néhány fanatikus szcénatag szeretne egy újabb, emlékezetes szombat estét okozni Nekünk, az elektronikus kemény zene rajongóinak.
Az önfeledt hangulatról a Hardcore nevezetes DJ-i, és előadói gondoskodnak.
Hazánkba látogat többek között a K.N.O.R. Records alapítója, név szerint Human Resource, akit jól ismerhetünk a 90-es évekbeli munkásságáról, melyek főként olyan válogatásokon láttak napvilágot, mint a Thunderdome. Talán első nagy slágere a "Dominator", amely 1991-ben jelent meg és azóta számos feldolgozás készült belőle. Ezen kívül egy, a közelmúltban nemzetközi téren is ismeretségre tett artista is zenél a K.N.O.R. Records berkein belül, nevezetesen a magyar Stormrage (Hardcore Stalkers) fog live-ozni Visual Angel-el együtt. A fősodor nagytermében egy másik magyar, A DNC Hungary alapítótagja, Skyscraper is zenél nekünk, aki a tőle megszokott technikás keverésekkel fogja szórakoztatni a nagyérdeműt.
Akik voltak régen az Explosion bulikon, azoknak D-Tail és Mortis neve is ismerősen cseng, bizonyították már, hogy nemcsak a fősodorban jártasak, de a régi-iskolás zenékkel is remekül bánnak. Nem csak Hollandiából utaznak hazánkba DJ-k, hanem Csehországból is, így a Gabber.CZ három tagú csapat saját MC-jükkel és sok scratch-es produkciójukkal hívja majd tánctérre a közönséget.
A régi-iskolás hardcore rajongók szórakoztatásáról az est sztárvendégén kívül két holland, Eek, és Wes Lu Guber fog gondoskodni, akiknek egyáltalán nem idegen a meglehetősen gyors tempó sem.
A törtebb ütemek rajongói a kisteremben találnak az este folyamán kedvükre való magyar előadókat.
Az Elveszett Gyerekek Városából már ismerősen csengő Neckrow és Log:N kap szerepet az éjszakában, hogy elkáprásztasson minket DJ szettjeikkel és Live Act-el Alkemizt jóvoltából. A Black Hoe szineiben Samulkow és a V8-as project szintén élő előadása (Migu&Volko&Prohypnol) fog gondoskodni arról, hogy biztosan ne maradjon törésmentes az éjjel.Új szerepbe bújva megjelenik a színpadon az Explosion egyik szülőatyja Mercenary is aki ha a pletyka igaz, egy kicsit acidesen törtes zenékkel próbál majd kiszakadni az Industrial vonzásából. Szerepet kap az este még, a magyar underground emo(cionális)gabba földalatti helytartója
Gabba Voodoo is, hogy a hangsávok és a törtesen négyszögelt ütemeivel elbarikádozott dallamvilágban meglakott érzésekkel bombázzon minket Live Actje során. Az éjszaka képi világáról a Keep Watching Crew fog gondoskodni ahogy tették már számos nagy név mellett, vagy akár az otthonodban videoklipp formájában.