nando? wrote:
Asszem sport1-en beszéltek egyszer a spanyol utánpótlás nevelésről, h milyen szempontok szerint választják ki, (majd fejlesztik tökélyre) a jövendőbeli xavikat meg iniestákat. Nem elég ha tehetséges vagy, jó szervezőnek kell lenned, megfelelő intelligenciával kell rendelkezned etc. És ezt ott halálosan komolyan veszik, mert tudják, h a fociban is első sorban fejben dőlnek el a dolgok.
Magyarországon mindent teljesen elörről kéne kezdeni, és akkor talán 20-30 év múlva elindulna vmi fejlődés. Felesleges arról beszélni, h mért tart ott a foci ahol tart, mindenki tudja.( sokan jó pénzt láttak benne, de az érdemi részével már elfelejtettek törődni etc) Inkább arra kellene koncentrálni, h lehetne az alapoktól kezdve vmi újat megvalósítani.
Addig is az olyan labdajátékoknak kell örülni amiben mi vagyunk az etalon, pl vízilabda

sajnos ezt mondták 20 éve is. azóta kifutott 3 generáció(kiprich/kovács k.-lipcsei/illés-lisztes/sebők) és a világhoz képest minimálisat fejlődtünk. azóta várom, hogy tényleg elkezdenek tenni valamit, nem csak a duma megy. akiket akkor vertünk(török, görög) azóta már eb győztes meg vb 3. dehát ez egy ilyen nemnormális ország, itt eladtak egy valag focipályát, most meg az a biznisz ha újakat építenek...ha egyszer benépesítjük a világűrt, elég lenne csak a magyarokat kiküldeni, csoda dolgok történnének

ettől függetlenül töretlenül szurkolok, csak...szívfájdító mindig csak a magyarázatokat hallgatni...

_________________
Back to funk, freak the funk, Hype the funk, swipe the funk and all that junk!
https://www.facebook.com/MutasdMiSzepetHallgatsz/