akkor én is egy kicsit. most csak a drum & bass részéhez szólok hozzá, breakbeat téren sajnos nincsenek ismereteim. lehet, hogy hosszú lesz, de nem tudok rövid lenni és egy egy sorban elintézni ezt
amatőr:
az egyik az anyagi oldalról történő megközelítés - az, hogy valaki ebből él-e avagy nem. én úgy gondolom a világon nincs olyan drum & bass producer, aki kizárólag ebből képes megélni. a d&b ilyen téren még igenis underground, nincs (a producerkedésben) ehhez elég pénz, nincs is akkora piaca, hiszen főleg vinil-központú. ugyanakkor főként független labelek jellemzik, nem állnak multik mögöttük (még jó... habár van kivétel, lásd Grooverider/Sony). Jonny L sem önkifejezésből haknizott a Beckham lánnyal. aki megél ebben a műfajban, annak profinak kell lennie, de inkább mint dj minőségében.
másik oldalról én azt nevezném profinak, akinek adottak a technikai illetve tehetségbeli adottságai (ez a két rész egyébként olyan, mint a mérleg egy egy oldala - a technikai felét nagymértékben kompenzálhatja a tudásbeli) ahhoz, hogy megjelenésre alkalmas színvonalú zenét tudjon készíteni, következésképpen sikerül leszerződnie valahová. persze a profi producerek között is lehetne rengeteg szintet megkülönböztetni, de viszonyítás kérdése az egész, mint maga az amatőr/profi kérdés is az: akit mi az elitbe sorolunk azt az angol szcéna símán rakhatja az up and coming kategóriába.
tehát magyarországon én azokat nevezném profi d&b producernek aki már megjelent. ezek nincsenek sokan, ha jól tudom: random soundz, pete, ozon, anorganik, chris.su és skc. vagyis aki magyarországon d&b producerként megjelent (azaz mondhatni profi) az subscope-os. a kivétel pedig skc és senki más egyelőre. persze vannak még páran, akik szerintem hamarosan megjelenés közelébe jutnak - csak mint erről is, nem nagyon lehet tudni illetve hallani. és ezzel el is érkeztem a következő fontos tényezőhöz.
lehetőség:
szerintem az egyik legfontosabb dolog ezzel kapcsolatban az információ. gyakorlatilag a fent leírt profi d&b producereinkről is alig tudunk valamit, nem tudjuk mi, hol, mikor jelenik meg, és nemcsak hogy a külföldi megjelenéseknél, de a subscope-osoknál sem (pl chris.su 'airlift'-jéről egyszer nem olvastam hazai fórumon, juno-ról tudtam meg, hogy végülis a subscope-nál jött ki). tehát az egészre nincs elég figyelem szentelve, és ha a profijainról sem tudunk (hacsak nem annyit, amennyit én összemazsolázok az <a href="http://imp.drumandbass.hu" target="_blank">imp</a> oldalra), akkor hogyan ismerhetnénk meg az amatőrjeinket? egy zenésznek a legfontosabb a visszajelzés. erre a zene füleidnek rész jó volt régen (chris.su is innen katapultált a subscope-hoz), de most már nem nagyon folyik rendes kommunikáció ott. esetleg más zenészeknek lehet mutogatni a munkákat, de mint írtam profijaink kevesen vannak, és nem ismerjük őket. szóba jöhetne a kiadó is, de őszintén szólva nem tudom, hogy a subscope-pal egyáltalán mi a helyzet most (itt is csak a kommunikáció hiányát tudom felhozni). az utolsó és talán a legbíztatóbb mind közül, a dj-k szerepe. felhozhatnám most az airbag-éket, de úgy tűnik mostmár kezdenek mások is figyelni hazai zenékre, úgyhogy talán innen érdemes elindulni. viszont itt megintcsak az elérhetőség lehet akadály. pesten, személyes úton ezt meg lehet oldani, de aki vidéki annak nehezebb a dolga csak netről kontaktolni valakivel.
mindennek ismeretében jelenleg aki úgy gondolja (és nem két hete találta ki, hogy most dnb producer lesz) és mások is úgy gondolják róla, hogy érdemes lenne megmutatnia magát, annak ottvannak a külföldi fórumok (dsci4, doa) direkt e célú oldalai. innen több reakciót kaphat, mint itthon és előfordulhat az, hogy akár amerikai névtelen dj-k, rádiósok hamarabb játszák zenéjét, minthogy itthon bárki is foglalkozzon vele.
persze a legjobb az lenne, ha mindenki a kályhától indulna, és nem feltétlenül azzal kezdené, hogy demót küld a legnagyobb múltú angol kiadókhoz. sokkal több esélye van válaszra kisebb, még kevésbé betáblázott, egyébként is új előadókra váró labeleknél.
egyébként alapvetően az a véleményem, hogy aki megérdemli, arra egyszer - így vagy úgy - felfigyel valaki és lehetőséget kap. addig viszont van egy út, melyet ki kell járni és fejlődni kell. ahhoz pedig, hogy valaki fejlődhessen, szüksége van arra, hogy olyanoknak megmutatjassa zenéit, akik építő kritikával tudnak szolgálni. itt érzem még kevésnek a lehetőségeket magyarországon, ha d&b producerekről van szó.