|
hamár minden alkalommal (blade bulikat követően) téma a hangrendszer nem megfelelő kvalitása, hadd érveljek a szervezési teendők lelkiismeretes elvégzését illetően:
1.mindig is alapvető szempont volt a jó minőségű hangtechnika, hangrendszer megszólaltatása partyjainkon, és ezt az elismeri aki a kezdetek óta figyel a zenék hangzására is szórakozás közben.ez korábban szinte egyetlen szervezőnél sem volt elsődleges feltétel, se követelmény.(gondolok itt tilos bulik házi összeszerelésű ládáira, akár korai ns-ekre - egyik sem érte el a dynacord által képviselt szintet, mégha negatívnak is hat a kritika... bár a tilos partyk természetesen nem ettől voltak rendhagyóak és kiemelkedően jó hangulatúak.)
tehát biztosan állíthatom, hogy nemzetközi szinten is igényes hangrendszerek működnek már egy jó ideje a blrz bulikon, nem kevés anyagi ráfordítást sem nélkülözve.
2.a rendszer beállításában mégha nem is 'dnb producerek', de gyakran hangmérnökök és segítségképpen elektronikus zenével foglalkozó arcok segédkeznek.ez önmagéban még szintén lehet szubjektív alakítása a hangnak, mivel vki a keményebb, kopogósabb basszusokat, vki a kevésbé süvítő magasakat kedveli...ízlésétől függően.de amin senki sem tud változtatni, az a bakeltek, dubok alapvető hangzása, mastere. ritkán szól két lemez egyformán (talán ugyanazon label, ugyanazon producerének trackjei sem), nagyban függ a gyártástól is mi miként szólal meg.(erről biztos sokat tudna skc, chriss vagy akár a dnb dj-k bármelyike mesélni...) természetesen innentől a dj dolga a megfelelő hangzásbeli 'szinkron' megtalálása a két feltett lemez között.
na, még a buli előtti beállítások arányosan megtörténtek,(mondjuk mégcsak nem is bakelitre, hanem egy előző parti cd-mixére igazítva, üres akusztikai térben) a végső hangkép persze, hogy folyamatosan változik...
természetesen közben is van lehetőség a hangszínek állítgatására, de véleményem szerint ettől kezdve a dj felelőssége a NEM túlvezérelt hang és egy lineáris hangkép elérése. az érzékszerveink által hallható kb 50-55 hz - 17 khz tartományt ezek a berendezésekminden tartományban 'kiszólják' (sub,low,midlow,compact).
szóval szntem felesleges szarként elkönyvelni a complex-et meg a blade által használt hangrendszert csak azért mert nem mindenhol egységesen szól(?). az tény, hogy a home-ban felhasznált sok fa, gipszkarton jobb akusztikai tulajdonságokkal bír mint a complex hatalmas kongó fémszerkezetes beltere, dehát ott még ennyit sem fordítanak a megfelelő hangzásra, ez pedig tényleg hallható.(igaz az alacsony belmagasság miatt u.az a hangteljesítmény kétszer akkorának hathat, de ettől függetlenül is többet tud a turbo minőségben...)
sorry ha érdektelen és hosszadalmas a 'magyar'ázkodás, és ha még mindig hagytam volna kivetnivalót minden fiatal dnb szerető hangmérnök építő ötleteit - akár a rendezvények előtti sond-check-en is - nagyon szívesen alkalmaznánk!!!
PEACE 'YALL
|