|
szevasztok, csak most kerültem újra gép elé, mert az IKV utódja úgy döntött, hogy kicsit megigazitja a pecóm mellékhelyiségét, de már két hete nem bírja rendbehozni. Ma felvettem a kapcsolatot az összes felettes szervükkel, most iktatgathatják a faxokat, azt holnap lesz fejrekoppint, de ők keresték a bajt.
na, mindig sírok, hogy írjatok beszámolót, én meg sose, ezért most jöjjön a most szombati klubbos összeröffenésről, ahogy én láttam:
Röviddel 9 után kezdtünk, azért tünk, mert volt két vendég is. Az egyik mikusz volt, őt ismerhetitek, a másik, a secret weapon pedig b2men kollegám. Az eleje nehezen indult, a hangrendszert próbáltuk gyógyítani, amit hege uram pöttyett leamortizált előző nap...itt meg kell jegyeznem, hogy az eddigi pályafutásom alatt egyedül az otthoni cuccomat sikerült szétlőnöm, nagyon kezdő korom, dj nem emlékszem ilyesmire és kérnék minden lelkes fiatal dj palántát, hogy ha lehet, akkor ne a klubb hangrendszerén gyakorolja a szubbasszusok elővarázslását, mert mindannyiunkkal b@szik ki az, aki tönkrevágja, irrgum, burrgumm.
na, az eleje nehezen indult, mert hangpara, ismerkedés a cd játszóval, meg a közönséghet egyszerűen nem fogta meg a msot rendelt dupla funky reggae diszkó válogatásom (2 példány jött a trance wave-ba, a másodikért közelharc volt) Így visszavonultam és b2men mester következett, hogy beindítsa abulit. Ez némi cd-játszó para után meg is történt és elindult az a diszko expressz, amiról szombatonként a klub szól. Még back-to backeztünk is abban mini pultban, egyikőnk ülve, másikunk térdelve. A Lipps Inc: Rock It című számára zseniálisan csúszott rá a már helyi klasszikusnak számító Cerrone: Rocket In My Pocket-ja, nem sokra, de erre emlékszem.
Aztán jött mikulátor manó, aki nagyon jó diszkókat osztott szintén, csak aztán menniük kellett, és a végén az a sietős deephouse blokk kicsit korai volt :-)
Onnantól b2men tette a dolgát, és elővezette az este meglepetését, egy hihetetlen bootleg music programot, amibe belefért Donna Summer: I Feel Love-jának Patrick Cowley remixe (Ha valaki látja az eredeti maxit, AZONNAL vegye meg, 100 $-t kérnek érte az e-bay-en)
Big recpect annak a hosszú hajú, piros garbós fiúnak, aki igen nagy szakértelmet mutatott a bootleg zenék területén!!! Ki gondolta volna, hogy ennyire képben van a fehérvári közönség??? Neki, és minden bootleg maniac-nek üzenem, hogy márciusban, amikor már jobb idő lesz, tervezzük a következő csizmaszár vs diszco madness party-t a klubban, majd persze megírom a tuti dátumot is, ha lesz.
A közönségről annyit, hogy már 9-kor is sokan voltak, aztán éjfél körül volt egy kis jövés-menés, és onnantól a hardcore-nak már volt helye kényelmesen táncolni. Nagyon jó arcok vannak, lehet érezni, hogy kezd kialakulni valami a helyen, valami törzsközönség féle...hm, thanks fehérvár movers and shakers!!!!
_________________ ...már csak a badihali hiányzik...
|