marczi wrote:
fairman wrote:
A szomorú ebben az, hogy ha ügyes a jobboldal, a Tilos rádiótól teljesen függetlenül komoly politikai tőkét kovácsolhatott volna a dologból. Ahhoz viszont nem Lovas/Bayer-féle írások kellettek volna, hanem olyanok, amik a gondolkozó, még vagy már bizonytalan szavazókat, vagyis egy viszonylag tömeget céloztak volna meg, (és persze semmiféle tüntetés meg égetés) és nem a gyűlölködésen, hanem a határozott, ám normális hangenem alapultak volna. Persze nem így történt. Ezek az írások csak a jobboldal legszélét, annak is a csőcselék részét akarták megszólítani, és tették sikerrel.
Ugyanakkor számomra például teljesen felfoghatatlan, hogy hogyan lehet valaki annyira ostoba, hogy eléget egy akármilyen zászlót egy tüntetésen. Egy ilyen esetnek nyilván nemzetközi visszhangja lesz, egyben feladja a magas labdát a baloldali (90%-os fölényben levő) médiának, hogy fél évig ezen csámcsogjon, teszem hozzá joggal. Ez politikai öngyilkosság.
Bár személyes véleményem szerint ezek az emberek egyáltalán nem fogadják el a Fideszt. Ezek Miépesek, nekik nem elég a Fidesz viszonylag mérsékelt hangneme. Öntörvényűek, irányíthatatlanok, nem számolnak a következményekkel, mert őket, mint egy joggal parlamenten kívüli párt híveit, nem érintik. A baj az, hogy a polgári köröket nem lehet megszűrni, az lép be aki akar, hiszen nincs senkinek a homlokára írva, hogy miépes vagy mittudomén mi. Kiszabadult a szellem a palackból, és most már rohadt nehéz lesz visszagyömöszölni.
1. a fideszben ezt úgy gondolják, hogy ha középre nyitnak, akkor még jobban lemorzsolódnak róluk a radikálisok, akik elég sokan vannak egyébként, és ezért nem akarják őket elveszteni
2. mi a baj a zászlóégetéssel? szerintem egyfajta véleménynyilvánítási technika. másrészt nem fidesz mint olyan égetett zászlót, hanem felhevült magánszemélyek - ezért nem lehet pol. öngyilkosságról beszélni. harmadrészt, nemzetközi viszhangja az ügynek nincs.
3. nem "miépesek", de mégcsak nem is "polgárikörösök" vagy "jobbikosok" voltak az ott megjelentek, ui. nem lehet őket néhány párt alá beáltalánosítani. nem a szervezet a lényeg (akár betiltod v megszűröd, akár nem), hanem a szellemiség, és a mozgalom. állami eszközökkel ilyesmit nem lehet eltaposni (nem is szabad)
4. szerintem amíg nem mondják azt, hogy "ha látsz egy zsidót az utcán akkor menj oda hozzá és moss be neki egyet", addig az államot és a törvényeket mindenképpen ki kellene hagyni a buliból, de szerintem túlhisztériázni se kellene a dolgot. épeszű ember nem ért velük egyet és elutasítja őket, de nem rajtuk kéne a felesleges frusztrációt letölteni, mert akkor úgy érezhetik, hogy létjogosultsága van annak, amit eddig gyáván, kódolva megfogalmaznak.
ennélfogva, ezeket a szerencsétleneket figyelmen kívül kell hagyni
Azt hiszem, egy kicsit pontatlanul fogalmaztam, ezért érthettél félre egyes dolgokban.
Egyetértek veled abban, hogy nem akarják elveszíteni a radikálisokat, bár elhatárolódni lehetne tőlük. Ennek nyilván meglenne az a veszélye, hogy ezek a szavazók elpártolnak tőlük, de szerintem amit itt elveszítenének, többszörösen visszahoznák a bizonytalan szavazórétegből.
Az rendben van, hogy a zászlóégetés egyfajta véleménnyilvánítási forma, nem kell szeretni senkit, ha nem akarnak Viszont a zászló az egyik olyan szimbólum, ami egy egész országot képvisel, és ha ezt aláírjuk, ezzel egy egész országot sértenek meg. Ha ez volt a céljuk, akkor ennek nem a Tilos tüntetésen lett volna a helye, hanem Palesztinában. De oda nem fognak kimenni. (jó ez demagóg volt) Nemzetközi visszhang = nagykövetség tiltakozása.
A politikai öngyilkosságot úgy értettem, hogy amíg a Fidesz nem határolódik el keményen és határozottan a Lovas/Bayer-féle vonaltól, addig a baloldali média kapva kap majd az alkalmon, és összemossa az ilyen tüntetőket az úgymond "hétköznapi" jobboldali szavazókkal. Ez itt az igazi veszély, hiszen azokat is balra tolja, akik amúgy függetlennek, vagy bizonytalannak mondják magukat. Az elhatárolódás persze veszélyes, de... lásd fent.
Igen, a szellemiség a lényeg, de a jobboldal jól felfogott érdeke, hogy kordában tartsa az ilyen megnyilvánulásokat. Utólag semmit sem ér az tüntetés szervezőinek elhatárolódása. A média terén akkora a hátrány, hogy minden lépésre figyelni kell. És: a miépesek valóban nem fogadják el a Fideszt.
Én nem felesleges frusztrációt vezetek le rajtuk. Kifejezetten haragszom rájuk, amiért többet ártanak a jobboldalnak az átgondolatlan tetteikkel, mint amennyit használnak (semennyit). A baloldal pedig nem fogja csak a jobboldali szavazók, vagy a te kedvedért figyelmen kívül hagyni őket, sőt, addig fognak cikkezni róluk, amíg már a könyökünkön jön majd ki.