Nekem volt egy csodálatos macskám. Gyönyörű hamuszürke félhosszú szőre volt. Már amikor megszületett (szomszédéknál) alig vártam, hogy el lehessen választani az anyukájától, hogy az enyém lehessen, pedig soha nem szerettem a macskákat, mindig kutyánk volt. De az szerelem volt első látásra. Még a szeme színe is megmaradt kéknek és úgy ragaszkodott hozzám, mint egy kutya és hallgatott arra amit mondok neki. Folyamatosan körülöttem szaladgált és minden reggel pontosan 6.00kor keltett (még mielőtt az óra megszólalt volna). Egyik nap átjött a hátsó szomszéd, hogy fogynak a csirkéi és szerinte tuti, hogy a Dotty az, bár még nem látta, de próbáljam megakadályozni. Én meg mondtam neki, hogy az képtelenség, mert házi cica. Bent van szinte egész nap a lakásban és túl picur még ahhoz, hogy csirkéket öljön. Egyik nap épp kiengedtük szaladgálni és a szomszéd rálőtt légpuskával. Pont eltalálta azt a gyönyörű égszínkék szemét. De túlélte. Akkor átmentem egy sort ordibálni a szomszédhoz, de láttam hogy nem ér semmit. Megpróbáltam nem kiengedni sűrűn szegénykét, de nem lehet bezárni sem. Egyik nap hiába hívtam nem jött. Akiktől kaptam szoszéd jött át szomorúan, hogy kutyasétáltatás közben megtalálták a határban, megmérgezték. És az a szemétláda még be is vallotta, hogy ő volt az, mert továbbra is fogytak a csirkéi. De érdekes módon a kiscicám halála után is haltak és kiderült, hogy a saját kutyája öli őket.
Azóta megfogadtam, hogy nem szeretnék háziállatot, mert nem akarok megint heteket sírni egy szívemhez közel álló kisállat miatt.
És sajnos akkor még nem volt ez a törvény.
Login
Register
FAQ
Search
just a few steps from a 
was fun, wasnt it fman?
), ha 5 méterenként lenne kuka, akkor is mellé dobnának...nem?
:szomszéd: :lo5:
