Jajaja reza és Soundhunter iszonyat jó volt, rendesen kifárasztottak. A többi dj annyira nem tetszett...Néha azért azokra is táncoltam. De ami legjobban felidegesített odajött egy srác, hogy voltam-e már dnb bulin. Mondtam persze. Már nem tudom mit mondott, hogy mire figyeljek a zenén, de mondtam neki én egyszerre figyelek a basszusra is és a dobokra is, meg persze a zenére is....De hogy nézzem meg hogy táncolnak a többiek vagy vmi ilyesmi. Erre mondtam neki, neked ez tetszik ahogy pl. az a két csaj táncol(bocsi nekik, de így van, engem zavar, de nem szólok érte), pont ugyanazt csinálták egész végig. Én legalább változatosra veszem a táncot meg a karommal is "varászolok" közbe(Többen is szoktak rám flasshelni, ahogy észrevettem). És annak van értelme, szerintem tök idiótán néz ki, ha az emberek egész végig ugyanazt csinálják, ráadásul egyszerre begörnyedt háttal(semmi pláne nincs benne, nem kell semmi tánctudás hozzá, még a hülye is meg tudja csinálni). De a legnagyobb poén az volt benne, hogy a srác ahogy figyeltem; egyszer nem láttam táncolni. És úgy jön oda hozzám hogy hogy táncolok, hát mi a fasz köze van hozzá, már bocsi. Nah az ilyen emberek feltudnak nagyon idegesíteni, csak az a probléma, szerintem nem érzik át a zenét rendesen, csak betanulnak vmi idióta táncot és azt hiszik az a jó, hát szerintem egyáltalán nem. Rezára/Soundhunterre igazán lehetett táncolni, tombolni, a többire annyira nem. De ahogy néztem az embereket sokkal jobban élvezték azokat a zenéket, amiket ők játszottak, mintha kicserélődött volna a közönség. Azt lehet élvezni, ami előtte ment már kevésbé, nem is láttam szinte egy emberen se hogy igazán tudja mi az hogy élvezni a zenét. Hát szerintem szomorú....

De ennek szerintem főleg a zene az oka. Meg az olyan emberek akik azt hiszik hogy az a partyzene. És ezzel nem akarok senkit se megbántani, csak szeretném látni az embereken/dj-ken hogy igazán élvezik a zenét...
Ja és rakhattatok volna pár lassúbb zenét is, mert egy kcsit hirtelen felpörgettek azzal a zenével és végig az ment, mondjuk kurva jó zenék voltak...Csak kicsit hirtelen jött...És egész este ilyenekre vártam, és nehéz otthagyni a táncteret ilyenkor, ha elfogy az üditő.
