as for me,
tiefschwarz :arrow: elsőszámúak voltak a szigetlistámon, elfogultságom ilyeténképpen megszépítette a szettjüket. összességében korrekt volt, bár erősen lejött, hogy egy baszomnagy masszának zenélnek: nem merültek bele szétcsavartabb témákba (ellenben maradhattak volna hot x helyett, aki még a tavalyi tiga levezetése után is masszívan hisz benne, hogy a djpultban a helye. erőtlen szar).
carl craig 
sajnos nem hagyott bennem maradandó károsodásokat.
prodigy :arrow: lehet, hogy pusztán azért, mert a női nem készülődési virtusának köszönhetően szinte két teljes órát vártam aznap a vócseremre, amiért lecsúsztam iggyről, ezért kellett az oldódás, de én ezt hellyel-közzel végigzúztam. aztán betetéztem annyival, hogy megjósoltam mindhárom ráadástrekket, pontos sorrendben
gentleman :arrow: top-a-top show, vérprofizmus plusz könnyedség, az egyik legemelkedettebb élmény, amit a sziget nyújtott idén: taplóságnak nyoma nincs, szeretet, egység, vigadalom, az olyan nüansznyi dolgokról nem beszélve, mint amikor az "are you ready for the bassline" után a jó jamaikai dörgésnek megfelelően a harmadik takkra jön be a sulyok, vagy a váratlan váltások, és egyéb okos megfejtések. herr otto tillmann gyakorlatilag egyetlen laza mozdulattal húzta le a vécén sean paul tavalyi erőlködését.
radiohead :arrow: mesés, éteri, lebilincselő. ez nagyon, de nagyon kellett már.
the orb 
abszolút kellemes varázsolás, számító módon szinte kizárólag körkörös mozgásokkal operáló vizuállal. de aztán jött ez, és el kellett mennünk:
exploited :arrow: kurvakíváncsi voltam, minthogy ez kimaradt az életemből, de az ajtónál tovább nem jutottunk - nem mintha a ki-be jutás nem lett volna egyenértékű egy kisebbfajta pogóval. nem sokáig bírtuk a nyomort és a negatív energiákat a levegőben, látni és hallani alig, ezért mentünk.
tiken jah fakoly 
ide egy felfedezős periódusomban jutottam el teljesen véletlenül, elefántcsontparti reggae (négerekkel!), akik érdekes módon szinte kizárólag franciául kommunikáltak a közönséggel, akik pedig ezt tömegileg meg is értették.