9b0 wrote:
Én úgy látom, hogy...
tánczenét csinálni önmagában baromi egyszerű. Adott a struktúra, adott minden elem, pár óra alatt készen van egy track, amit lehet is nyomni, este pedig játszani... igaz, felismerni senki nem fogja, mert dögugyanolyan, mint a többi százezer. Fogják ugyanazt a 10 klisét, ugyanazokat a preseteket, ugyanolyan drumkiteket, és sorozatgyártják őket. Könnyű mixelni, jó helyen van drop, feláll rá mindenkinek.
Vannak aztán azok az emberek, akik nem képesek tánczenét csinálni, ezért csinálnak elvontat, és azt valamiért felsőbbrendűnek érzik. 90%-ban ezek mögött sincs semmi több, mert azokat a kliséket ismételgetik, amiket már százan megcsináltak előttük... a sound sötétebb, vagy elborultabb, vagy épp hiányzik mindennemű dallam, vagy simán szarul szól. Ettől lesz művészet. Semmilyen setbe nem megy bele, de legalább technikailag, zeneileg sem ad semmi pluszt... mert miért is adna? Általában ugyanúgy semmi plusz tudás nincs emberünk fejében, mint azéban, aki a "buta" tánczenéket csinálja. Semmivel nem tud többet, ugyanúgy másokat utánoz, maximum a "célközönség" nem annyira ismeri azokat, akiktől a "művészünk" nyúl.
Aztán van a baromi ritka, aki jót csinál. Ez ugyanolyan ritka mindkét tábornál, és gyakran a közös metszeten mozog a zene... mert az, hogy valaki technikailag, vagy zeneileg újat alkot, egyáltalán nem zárja ki, hogy a dolog működne a táncparketten is. Persze, ha nem, az sem baj... akkor jó hallgatni.
Shoot me.
Hát igen, az igazán jó dolgok akkor születnek amikor nem skatulyázod be hogy mit is akarsz csinálni hanem kiindulsz valamiből. Mondjuk egy ritmusból, egy beatből ami csak lábdobból és pergőből áll, aztán adsz hozzá finomabb pergőket hogy guruljon vagy pattogjon, cineket hogy folyamatos legyen vagy szaggatott, most komolyan nagyon sokféleképpen tud hatni egy sima twostep ritmus csak ezeket variálva...
Én se szeretem a jellegtelen zúzást, de Noisia fan vagyok (mert Noisia nem jellegtelen zuzásokat készít), viszont ha valami amit utálok akkor az a meg nem értett művészet. Elég kevés az a dark, elvont dnb amit szeretek pont azért, mert kevés fog meg igazán egy hangulatot, a többi szét van esve, túl minimál, semmi egység pfúj... A dancefloor mellett meg tényleg több érv szól, ott kezdődik hogy a dnb bpmje egy csöppet nagy a lazuláshoz, a finom zenék is pörgetnek, a szállós dnb is gyorsnak számít, aki ilyen téren szeretne alkotni szerintem váltson stílust, vagy ne lepődjön meg hogy 40 számából csak 1be sikerül tényleg belevinnije valahogy ezt. De például szerintem aki a sötét szó jelentését legjobban megtudta eddig valósítani dnb terén az corrupt souls, nah abba van fantázia, nem egy unalmas téma, sem széttört dobok, több váratlan téma viszi az embert. Lehet hallgatni. Másik zene amit érdemes meghallgatni: Noisia & Teebee - Moon Palace, meg amugy a Teebee zenék általában szintén eltalálják ezt de szerintem azok közül is kevés. Vagy Unknown Error - Easy Rider. Bár lehet általában beszélünk erről, én konkrét dolgokat hoztam fel, azért hogy alátámasszam a véleményem, pl ottvan Phace is, na az ő zenéik pont ezek a monoton elvont mély zenék amikbe oriási hiba az elviselhetetlen unalmas változatlan téma, és könnyen idegesítővé válhatnak.
Snaper, a zenéidet már régebben is ismertem de most meghallgattam az újakat, tudom hogy nagyon magasak az igényeid de szerintem ne vessz el a részletekbe, én pont ebbe a hibába estem az utóbbi két zenémnél (Corruption, másik még nincs rajta a myspaceemen), sajnos be kell hogy valjam nagyon be voltam szűkülve zeneileg amikor irtam őket, a legfőbb az hogy megőrizzük a széleslátókörünket és képesek legyünk felülről objektív véleményt alkotni a zenélés fázisaiban. Te tudsz zenélni csak görcsölsz, mint én

. Tanuld meg a eszközöket, válasz ki egy jó host szoftvert (Cubase/Logic szerintem amit érdemes) és ülj le és zenélj és ilyenekkel ne is törődj!
