jaja, jobb azt kihagyni

, de amúgy ha mégis jól jönne valakinek tanulságként, akkor összefoglalom, hogy mi mindent csináltam a rémálomszerű múlt hetem során a melók mellett, az utolsó kettő pontot - amely végül itt konkrétan kellett a happy endhez - vastagon szedve:
- (tettem feljelentést is a kerületi örsön, elment vele sok órám, és semmi nem derült ki, illetve semmilyen jelzés nem jött azzal kapcsolatban felém)
- a legközelibb 5 lemezboltba elmentem személyesen, leadva borítóképes, "körözős" listát
- elküldtem egy csomó másik lemezboltnak is, illetve még voltam néhány távolabbi, nagyobb forgalmúban is személyesen
- toltam facebookra is, amit továbbították barátok
- (a Tilos közössége is támogatott, mivel először oda jeleztem levlistára az affért)
- kiraktam egy rakat cetlit az egy sarkon belüli, kb 30 kapualjba az elérhetőségeimmel és azzal, hogy akár vissza is venném a lemezeimet
-
kiraktam a helyszínhez két legközelebbi falra (egy teázóéra és a sarki kocsmáéra/éttermére)
3 felhívást, A4-es papírt/plakátot _és_ -
előtte jeleztem a papírkirakós dolgot az üzletvezetőknek/pultosoknak, az engedélyüket, ill. jóváhagyásukat kérve, és így pl az utóbbiak tudtak róla, és tudták jelezni a megtalálóknak, hogy volt egy olyan papír ott, amíg le nem került közvetlenül azelőtt, hogy odamentek
de persze a fő tanulság már előtte is nyilvánvaló volt, hogy ne hagyja az ember - legyen akármilyen hangulatban - őrizetlenül a lemezeit a kihalt utcán még néhány percre, hajnalban sem, mindenesetre talán a fentiekből is jól jöhet valami,
bár leginkább ne is fusson bele senki ilyen ügybe!